Karikó Katalin: Legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissman megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.

Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.

Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké.

A fizikus professzor – aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen – úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették.

Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé

– hangsúlyozta az akadémikus.

Karikó Katalin megkapja az orvosi Nobel-díjat

Orbán Viktor gratulált

Gratulálok az első Nobel-díjas magyar nőnek! Büszkék vagyunk! − írta közösségi oldalán Orbán Viktor, aki egy fotót is megosztott Karikó Katalinnal. A miniszterelnök a képhez azt írta:

Magyar nő a világ tetején

 

(MTI)

A címlapképen Karikó Katalin a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjátadója után.
MTI/Hegedüs Róbert

Iratkozzon fel hírlevelünkre