Rétvári Bence: Elfogadhatatlan a migránsok kvóták szerinti elosztásának rendszere

Magyarország nem támogatja az illegális migránsok általános, évenkénti automatikus kvóta szerinti elosztásának rendszerét és nem fogadja el azt sem, ha egyedi döntéssel, egy-egy migrációs hullám esetén osztják szét a migránsokat az unió tagállamai között – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

Rétvári Bence az EU-tagországok belügyminisztereinek az Európai Unió migrációs és menekültügyi csomagjának reformjával foglalkozó tanácsülését követően közölte: Magyarország számára elfogadhatatlan mind az állandó éves kvótarendszer, mind pedig az az egyszeri hirtelen intézkedés, amely szerint Brüsszel szintén kötelező jelleggel akarná a tagállamokra kényszeríteni, hogy akár akaratuk ellenére is illegális bevándorlókat kelljen befogadniuk.

Magyarország álláspontja továbbra is egyértelmű: meg kell védeni az Európai Unió külső határait – tette hozzá.
Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy a brüsszeli vezetés migrációs csomagjának legutolsó és legradikálisabb fejezete, az úgynevezett krízisrendelet szerint egy megállapított migrációs vészhelyzet jóváhagyása könnyen azzal a következményekkel járhat, hogy egy tagországból tömegével helyeznek át illegális migránsokat egy másik tagállamba.

A rendelet egy újabb migránsmágnest jelent, hiszen azt láthatják az illegális bevándorlók, hogy akár átlagos mértékben, akár nagy hullámmal érkeznek Európába, megvan a mód arra, hogy fogadják és szétosszák őket a tagországok között. Ez Magyarország számára elfogadhatatlan – jelentette ki. Közölte: a krízisrendeletet és a migránsok veszélyhelyzetben való kötelező kvóta szerinti szétosztásának a kérdését csak négy ország tartotta olyan fontosságúnak, hogy kifejtse a véleményét. Két nagy tagállam, Németország és Franciaország a javaslat mellett, két ország pedig, Magyarország és Lengyelország ellene szólalt fel. Noha nagyon fontos kérdésről van szó a bevándorlás kapcsán, más állam nem fejtette ki a véleményét, ami – szavai szerint – azt jelenti, hogy a színfalak mögött óriási a nyomásgyakorlás a tagállamokra.


Hirdetés

Rétvári kiemelte: az európai döntési fórumok, félve a jövőre esedékes európai parlamenti választások eredményétől, minden korábbi eljárási szabályt, minden korábbi szokásjogot és minden korábbi európai tanácsi döntést figyelmen kívül hagynak csak azért, hogy valamilyen úton-módon áterőltessék a saját migrációpárti javaslataikat. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a csütörtöki ülésen Brüsszel visszaélt a hatalmával, hiszen korábban egyértelmű döntés született arról, hogy minden migrációval kapcsolatos kérdésben egyhangúság kell az Európai Unióban. Ennek ellenére minősített többségi döntéssel fogadták el a krízisrendeletet – közölte.

Az unió tehát megint szembement a saját döntésével, megint átírta a saját korábbi döntését, nem tartotta be a korábbi, saját maga által előírt egyhangúságot és áterőszakolta minőségi többségi döntéshozatallal a saját javaslatát

– fogalmazott. A csütörtöki döntéssel az európai kontinens számos részén a Lampedusán tapasztaltakhoz hasonló helyzet alakulhat ki: migránstáborok, migránsgettók jöhetnek létre. Magyarország ezt elfogadhatatlannak tartja, úgyhogy Magyarországon ilyen soha nem fog létrejönni, amíg a Fidesz-KDNP kormányoz – tette hozzá a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

(MTI)

A címlapkép forrása: Rétvári Bence/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb