Legkevesebb 11 keresztényt mészároltak le az Iszlám Állam terroristái Mozambikban

Az Iszlám Államhoz köthető szélsőségesek ebben a hónapban legalább 11 keresztényt öltek meg Mozambik északi részén. Az erőszak egyre súlyosbodik a környéken, ahol az elmúlt években már 1 millió embernek kellett elhagyni a lakhelyét – írja a Christian Post

A falut, ahol a gyilkosságok történtek, 2017 óta támadják az iszlamisták. A beszámolók szerint pénteken kora délután érkeztek a helyszínre, ahol összegyűjtötték a lakosságot, majd nevek és etnikai hovatartozás alapján elválasztották a keresztényeket a muszlimoktól, és tüzet nyitottak rájuk. 

A halottak számát az Iszlám Államhoz tartozó helyi terrorista csoport erősítette meg közleményben, azonban feltételezhető, hogy többen is megsérültek. 

Nem sokkal korábban olyan jelentések láttak napvilágot, miszerint Mozambikban iszlamista dzsihadisták erőszakkal térítik át az elrabolt keresztény nőket az iszlám hitre, és miközben rabszolgaként tartják fogva őket, szexuális cselekményekre is kényszerítik. 


Hirdetés

A szervezet kiszivárgott belső körlevele azt tanácsolja a mozambiki harcosoknak, hogy a nem szűzként rabszolgasorban tartott nőkön végezzenek orvosi vizsgálatokat, mielőtt szétosztják őket a harcosok között.

A címlapképen hívek imádkoznak Ferenc pápa szabadtéri miséje előtt a maputói Zimpeto Stadionban 2019. szeptember 6-án. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

'Fel a tetejéhez' gomb