Észak-Korea tovább mélyítené a kapcsolatait Kínával

Az észak-koreai-kínai együttműködés mélyítését szorgalmazta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Hszi Csin-ping kínai elnöknek írt levelében – tudatta vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Kim Dzsong Un a héten küldött üdvözletben reményét fejezte ki, hogy a Phenjan és Peking közötti kapcsolatok „az új idők szellemében”, a két ország népének akaratával összhangban erősödnek majd.

A levél válasz volt Hszi az Észak-Korea megalapításának 75. évfordulójának alkalmából elmondott gratulációjára, melyben a kínai államfő  „a stratégiai kommunikáció és a munkaszintű együttműködés megerősítése” mellett állt ki.

Észak-Korea szeptember 9-én ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, az ünnepségekre az ázsiai országba látogatott többek között Liu Kuo-csung kínai első miniszterelnök-helyettes is.


Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök szintén levelet küldött Kimnek, amelyben közölte, hogy a két ország bővíteni fogja a kétoldalú kapcsolatokat a Koreai-félsziget és a térség biztonságának és stabilitásának biztosítása érdekében.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/AP/KCNA/KNS

'Fel a tetejéhez' gomb