Máshogy tekint az újságírásra Magyarország és a Nyugat 

Az újságírás szerepének és funkciójának megítélése Magyarországon egészen más, mint Nyugaton. A nyugatiak számára az újságírás a demokrácia negyedik hatalmi ága, Magyarországon viszont úgy gondolják, a média a hatalom eszköze. Nem számít, hogy segítik-e a kormányt vagy harcolnak ellene, a médiát a politikai hatalmi játszma fegyverének tekintik. Erről beszélt Kálnoky Boris a MCC médiaműhelyében. 

Az Mathias Corvinus Collegium Média Iskolájának vezetője felidézte, hogy ez a különbség abból adódik, hogy a rendszerváltás után nem történt jelentősebb átrendeződés az újságírásban. A konzervatív média jelentős hátrányban működött egészen addig, amíg 2010-ben a Fidesz-KDNP kormányra nem került. 

Összefoglalta, hogy

úgy leírni a jelenlegi médiaviszonyokat, mintha mindent uralnának a kormánnyal inkább szimpatizáló médiumok, az ismeretek jelentős hiányára vall, ugyanis az összes szegmensben kormánykritikus a vezető sajtótermék. 

Hozzátette, hogy igaz, hogy a Fidesz-KDNP megpróbálta áthelyezni a súlypontokat, de mindezt nem közvetlen politikai beavatkozás vagy cenzúra bevezetése útján, és az is igaz, hogy a magyarok a természetükből és a történelmi tapasztalataikból adódóan nem tolerálják a média- és a szólásszabadság megszüntetését. 

Az est második felében a Kovács K. Zoltán Alapítvány szervezésében, az Erasmus+ program keretében Magyarországra érkező SOS Chrétiens d’Orient tagjai osztották meg a tapasztalataikat magyarországi és nagyváradi fiatalokkal. A humanitárius szervezet nyolc közel-keleti országban van jelen, ahol

az üldözött keresztényeket segítik annak érdekében, hogy azon a földön élhessék az életüket, ahol születtek, és ne kelljen azt elhagyniuk. 

Megosztották, hogy a munkájuk leginkább abból áll, hogy a lerombolt, élhetetlen, használhatatlan állapotban lévő épületeket, lakóházakat, iskolákat újítják fel, valamint sokszor tanórákat is tartanak, ugyanis a szegényebb régiókban nincs pénz kifizetni a tanárokat, ez pedig jelentős hátrányba taszítja a közösségeket, ezáltal még esélyt sem kaphatnak arra, hogy megfelelő életet élhessenek. 

A szervezet önkéntesekkel is dolgozik, akik többnyire arról számolnak be, nagyon félnek, amikor megérkeznek az állomáshelyeikre, azonban egy idő után hozzászoknak, hogy ezeken a területeken az élet más szabályok szerint működik. Amikor pedig hazatérnek, elhagyottnak érzik magukat, hiszen azok az emberek, akikkel a Közel-Keleten együtt dolgoztak, már-már a családjaikká váltak, és soha nem felejtik el a mosolyukat és a csillogást a szemeikben, amiket egy-egy apró segítség után kaptak. 

Fotók: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián