Még ma bíróság elé állnak a Margit-hídi kőkereszteket letörő garázdák – VIDEÓ

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azt a két fiatalt, akik két héttel ezelőtt ittasan összesen 6 kőkeresztet törtek le a Margit hídon lévő műemléki kőkoronákról, és ezzel több százezer forint kárt okoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vád szerint a vádlottak egy barátjukkal együtt augusztus 24-én, éjjel ittasan indultak el a II. kerületből, egy V. kerületi szórakozóhely felé. Éppen a Margit hídon sétáltak át, amikor az egyik vádlott egymás után négy pillérre is felmászott, és az azokon lévő kőkereszteket letörte.

A vádlottak a kőkeresztek letörésével összesen hat műemléki kőkoronát rongáltak meg, és ezzel összesen több mint négyszázezer forint kárt okoztak.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a két férfit műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntette miatt ma gyorsított eljárásban bíróság elé állítja.

'Fel a tetejéhez' gomb