Sámánokkal, buddhista szerzetesekkel és ortodox papokkal találkozott a pápa Mongóliában

Sámánokkal, buddhista szerzetesekkel, orosz ortodox papokkal, valamint bahái, hindu, sintoista, muszlim, zsidó és evangéliumi keresztény vezetőkkel folytatott felekezetközi párbeszédet Ferenc pápa vasárnap Mongóliában, hogy hangsúlyozza a különböző vallások szerepét a világbéke előmozdításában, és kiemelje a közép-ázsiai ország hagyományos vallási toleranciáját.

A katolikus egyházfő élénk figyelemmel kísérte a különféle vallások képviselőinek szavait, akik közül többen hangsúlyozták, hogy az ulánbátori találkozónak helyt adó hagyományos mongol jurta az égiekkel alkotott harmónia jelképe: a családi tűzhely és egység helyszíne, amely nyitva van az ég felé és minden arra járó idegen előtt is.

Az, hogy ma mind egy helyen találkozunk, már önmagában üzenetértékű: azt mutatja, hogy a vallási hagyományok, minden jellegzetes különbözőségük és sokszínűségük ellenére jelentős potenciállal rendelkeznek a társadalom egésze számára

– fogalmazott beszédében Ferenc pápa, aki Buddhát, Assisi Szent Ferencet és Soren Kierkegaard dán egzisztencialista filozófust is idézte.

Ha a világ országainak vezetői is a találkozás és a párbeszéd útját választják egymás között, annak döntő hatása lehet azoknak a konfliktusoknak a lezárására, amelyek a világ népei közül oly sokakat érintenek

– tette hozzá a katolikus egyházfő. A felekezetközi megbeszélést Ferenc pápa négynapos mongóliai apostoli látogatásának közepére időzítették, amelynek során a világ egyik legkisebb és legfiatalabb, 1450 fős katolikus közösségének tagjai előtt vasárnap misét celebrál a mongol főváros sportstadionjában.

A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) nevű katolikus civil szervezet adatai szerint a közép-ázsiai ország lakosságának 53 százaléka buddhista, 39 százaléka ateista, 3 százaléka muszlim, 3 százaléka sámánista és 2 százaléka keresztény.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett Budapestre. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb