Forró őszre számíthatunk – A Fidesz-KDNP-re ugyanakkor nem a baloldali pártok jelentenek veszélyt

Feltűnő különbséget hozott a nyár a baloldal pártjai és a kormánypártok között. Még a Telexnek is szemet szúrt az a szellemi hanyatlás, amelyet az ellenzéken látni, szemben a Fidesz-KDNP-vel.

A balliberális portál ugyanis azt a kérdést tette fel, hogy mit csináltak a baloldali pártok a nyáron? Mert miközben a jobboldali-konzervatív tábor Tusnádfürdőn és a Tranziton vitatta meg a világ állását és benne a saját helyét, a miniszterelnök pedig egész nyáron dolgozott, a baloldal mintha eltűnt volna. Az említett két rendezvényhez hasonlóval még csak nem is próbálkoztak, aktivitásuk pedig kimerült abban, hogy sajtótájékoztatón, közleményben, vagy az ATV-ben reagáltak a napi hírekre. Persze mindez nem meglepő.

A baloldalnak már régóta nincs saját mondanivalója és ez ezen a nyáron ki is csúcsosodott.

Ráadásul olyan gondolkodói sincsenek, akik a rövidtávú célokon túl hosszabb távra szóló üzeneteket is meg tudnának fogalmazni. Ezért nincsenek nyári tömegrendezvényeik és ezért maradnak rendre alul a kormánypárti politikusokkal folytatott vitákban is. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor, miniszterelnök a Tranziton úgy fogalmazott velük kapcsolatban, hogy „lecsapnak egy ügyre, mint a kacsa és csinálnak egy balhét”, miközben a kormánypártok távlatokban gondolkodnak.


Hirdetés

Ez a fajta szellemi kiüresedés mára úgy tűnik, hogy a baloldal finanszírozóinak is feltűnt.

https://vasarnap.hu/2023/08/25/tranzit-orban-viktor-visszafizette-joisten-negyven-evet-amit-elvettek-tolunk/

Főleg azok után, hogy egyre több tény és összefüggés lát napvilágot a guruló dollárok ügyéről, így pedig a baloldali pártok már le sem tudják mosni magukról, hogy a külföldi érdekeknek való megfelelést állították politikájuk középpontjába.

Éppen ezért dönthettek úgy a kormány megbuktatásában érdekelt nyugati finanszírozók, hogy új aktort keresnek maguknak a magyar politikai térben. Így találtak rá az Egységes Diákfrontra és az oktatással kapcsolatos tüntetések ügyére. Bár a nyári szünet előttre ezek a demonstrációk teljesen kimerültek és tökéletes érdektelenségbe fulladtak, most megpróbálnak új lendületet adni neki. Szeptemberre újabb tüntetéseket szerveznek, ehhez pedig már most pénzgyűjtésbe kezdtek

annak ellenére is, hogy erre valójában nincs szükségük. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis egyik legnagyobb támogatójuk az a Civil Kollégium Alapítvány, amely a második legtöbb pénzzel támogatott Soros-szervezet hazánkban.

A szervezettől nem ismeretlen ez a terület, hiszen a 2010-es évek elején koordinálta már a Fidesz-székházra támadó Hallgatói Hálózatot és közösségépítés címén régóta foglalkozik kormányellenes aktivisták képzésével, akiknek polgári engedetlenség kurzust is tartott már. A baloldal sikertelensége után tehát úgy tűnik, hogy most a tüntetésekben látják a nyugati körök a kormány megbuktatásának lehetőségét. És bár sokszor bebizonyosodott, hogy valós társadalmi támogatottság híján ezek kifulladnak, az ördög sosem alszik. El kell kerülni, hogy ezek a csoportok hatékonyan nyúlhassanak az erőszak eszközéhez. A legtöbb pedig amit mi tehetünk, hogy továbbra is hátteret biztosítunk és társadalmi többséget adunk a polgári, magyar érdekeket előtrébe helyező kormányzásnak.

'Fel a tetejéhez' gomb