„Isten által teremtett élet minden formája értékes” – Elindult a Mégis podcast második évada

Elindult a Mégis podcast második évada. A most induló széria középpontjában elősorban pszichés és mentális problémákkal, valamint a szenvedélybetegségekkel való megküzdés áll. Az előző évadhoz hasonlóan, most is Keresztes Ilona fogadja a beszélgetőpartnereket, akik megosztják problémáikat a hallgatókkal. 

A podcast vendégeinek közös vonása, hogy akaraterejüknek köszönhetően nemcsak a saját életüket tették jobbá, de a gyógyulásból is erőt tudtak meríteni. Az új évad első vendége Király Kitti volt, a rádiós műsorvezető páánikbetegségéről vallott:

Borzalmas napok voltak. Gyakorlatilag a szívinfarktus és az agyvérzés tünetei voltak rajtam, naponta többször is. Volt olyan is, hogy autót vezettem, és egyik pillanatról a másikra leesett a kormányról a kezem… Csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy beletapostam a fékbe, így meg tudtam állni. A legváratlanabb helyzetekben és a legprovokatívabb tünetekkel jött elő a pánikbetegség

– mondta Király Kitti, aki a kiutat kisfiában és a rádiózásban találta meg. 

Ez a podcast és a benne megszólaló vendégek életútjai bizonyítják: az Isten által teremtett élet minden formája értékes – függetlenül attól, hogy mi ezeknek az embereknek a társadalmi megítélése. A Mégis podcast megszólalói megmutatják számunkra, hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni, és hogyan képesek ezáltal nemcsak a saját életüket élhetőbbé tenni, de akár mások számára is erőforrássá válni

– meséli Keresztes Ilona, a Mégis podcast szerkesztője és műsorvezetője. A Mégis második évadának első epizódja augusztus közepén került fel a Spotify-ra, de meghallgatható a Képmás.hu podcastrovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján is. A második évad összesen 8 epizódból áll majd, és a sorozatot várhatóan augusztus és november között publikálja a Média a Családért Alapítvány. A Mégis podcast létrejöttét a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Iratkozzon fel hírlevelünkre