Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal

Akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson a budapesti Kossuth téren.

A miniszter az esküt tevő honvédtisztekhez szólva azt mondta: eddigi világunkat a határainktól nem messze dúló olyan háború forgatja fel, amelynek könyörtelensége és pusztító ereje azt hittük, már a múlté.

Az ebben látott hadviselés és annak politikai és gazdasági következményei világossá tették, hogy új világrend van születőben, melynek végeredményét nem látjuk, de azt igen, hogy a konfliktus akár világméretű összecsapásba torkollhat

– tette hozzá. A miniszter kiemelte: a magyar álláspont a saját történelmi tapasztalatunk alapján teljesen világos, az azonnali tűzszünet, és a béketárgyalások megkezdése a jó és helyes megoldás.

A katolikus egyház feje itt, ezen a téren, alig néhány hete Magyarország védőszentjéhez, Szűz Máriához imádkozott a békéért. Ferenc pápa szavai a szívünkbe vésték: akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal

– fogalmazott a honvédelmi miniszter. Emlékeztetett rá: a magyar kormány már jóval a háború kitörése előtt példátlan haderőfejlesztésbe fogott, abból a hosszútávú politikai realitásból kiindulva, hogy a békéhez erő kell.

Ez a küldetésünk mára teljes korszakváltást jelent a magyar haderőben és a nemzeti ellenálló-képességünkben. NATO-szövetségi keretben új magyar haderő születik

– fogalmazott. Hozzátette: a politikai és katonai irányítóknak az a kötelességük, hogy felállítsanak egy modern, ütőképes, olyan elrettentő erővel rendelkező honvédséget, amely képes az ország biztonságát garantálni. De vezetni ezt a hadsereget önöknek kell – jegyezte meg.

Soha nem feledhetik, hogy eljöhet egy olyan idő, amikor csak önök és a testületük az, amely a végzet és népünk közé tud állni. Az ehhez szükséges technika meglesz. Azonban ezek a fegyverek csak annyira jelentenek erőt, amennyire bátor katonák kezelik ezeket

– mondta. A tisztektől azt kérte, gondoljanak nagy tisztelettel Szent Istvánra mint elődjükre és példaképükre, hiszen Szent István király katona és hadvezér is volt, aki ugyan mélyen hívő keresztény volt, de harcosként a fegyverek erejében bízott. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a tiszteknek új beosztásaikban a jól vezetni vastörvényei alapján kell döntéseket hozniuk, ez a vastörvény pedig tiszti esküjük, amely kötelezi önöket, hogy előrébb helyezzék az ország, a honfitársaik és beosztottjaik érdekeit, mint a sajátjukat.

Úgy vélte, parancsnoknak lenni valójában olyan örök szolgálat, amely igénybe veszi a testet és lelket, önfeláldozást – gyakran önmegtagadást – kíván, és döntéseik az önökre bízott emberek életéről, ezen keresztül az ország sorsáról határoznak majd.

Tegyék ezt alázatos lélekkel, mert lehet olyan helyzet, amikor a parancsnok mellett egyedül a Jóisten marad

– kérte. Meggyőződésem, hogy aligha találni szebb hivatást, mint népünket, a magyar családokat és vagyonukat, az ezeréves keresztény magyar kultúrát akár életünk árán is megvédeni – mondta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetét fejezte ki a honvédtiszteknek elhatározásukért, amiért a kard útjára léptek.

Budapest, 2023. augusztus 20.
Novák Katalin köztársasági elnök a Szent István-napi állami ünnepségen tartott zászlófelvonáson és tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2023. augusztus 20-án. Az államfõ mögött Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar fõnöke.
MTI/Máthé Zoltán

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőbeszédében arról beszélt, az eskü nem csupán a honvédtisztek és szeretteik életét változtatja meg, de több tízezer magyar család biztonságát is garantálja. Kiemelte: a magyar katonákra mindig, minden körülmények között lehetett és lehet ezután is számítani, legyen szó az ország megvédéséről, vagy emberéletek és anyagi javak megóvásáról. Hozzátette: az esküt tevők ma itt erre teszik fel az életüket, arra, hogy akár harcban is meg kell mérettetni magukat, és a tisztek immár nem csak bajtársaikért és leendő csapataikért tartoznak felelősséggel, hanem hazánkért, Magyarországért is.

A katonáktól azt kérte, kiváló szolgálattal mindig legyenek méltók a társadalom bizalmára és elismerésére. Megalkuvást nem tűrve, minden körülmények között őrizzék meg egyenruhájuk és vele a Magyar Honvédség becsületét, akár az életük árán is – fogalmazott a Honvéd vezérkar főnöke. Idén a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 166-an tették le katonai esküjüket. A honvédtisztek fogadalmukat kardrántással, és a hazáért mindhalálig! felkiáltással erősítették meg.

Az eskütétel után Berta Tibor katolikus tábori püspök és Jákob János protestáns tábori püspök fohászt mondott.
Az avatás végén a Magyar Honvédség három Gripen vadászgépe úgynevezett díszelgő áthúzással, piros, fehér, zöld csíkot húzva repült át a Kossuth tér felett, köszöntve az esküt tett tiszteket.

'Fel a tetejéhez' gomb