Tanítsunk Magyarországért program: a 4700 mentoráltat 1200 egyetemista mentor támogatja

A Tanítsunk Magyarországért program az ország munkaerő-tartalékainak mozgósításáról szól – jelentette ki a program koordinációjáért felelős kormánybiztos csütörtökön a Fejér vármegyei Szabadbattyánban a LogSol Kft telephelyén.

György László emlékeztetett: 2010-ben a kormány azt ígérte, hogy egymillió új munkahelyet hoz létre Magyarországon, és bár ez megvalósult, még félmillió munkavállaló hiányzik a gazdaságból 2030-ig.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: a magyar gazdaság rejtett belső munkaerő-tartalékai azok ma a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településen élő fiatalok, akik az általános iskola elvégzéséig nem, vagy csak nagyon ritkán hagyják el településük határait.

Életükben az első nagy ugrás, amikor középiskolába kerülnek, ahol megpróbáltatást jelent számukra az új közösség mellett a napi utazás, vagy az, hogy nem tudnak kire támaszkodni, ezért ők 54 százalékban lemorzsolódnak, és nem szereznek szakmát – mutatott rá.


Hirdetés

György László hangsúlyozta: a Tanítsunk Magyarország program azért jött létre, hogy ezeknek a fiataloknak segítsen megismertetni a településen kívüli világot. A programban részt vevő, mintegy 4700 mentoráltat 1200 egyetemista mentor támogatja, emellett cél a vállalkozások bevonása is, hogy a fiatalok számukra élményt jelentő formában találkozzanak a munkahelyekkel.

A programhoz csatlakozó LogSol Kft. több mint ötmillió forintos adománnyal komplex programot ajánlott fel, amely magában foglalja a településen egy önkormányzati épületben a fiatalok elszállásolását, ellátását, megismertetését a munka világával a társaság, valamint lokális partnereik – a szintén a településen működő Fiers Mechanika Kft, valamint a Veszprém vármegyei Nemesvámosi központú Vesz-Mont-csoport – segítségével, és kulturális programokat is szerveznek.

Varga Zsolt, a LogSol Kft alapító-stratégiai igazgatója kiemelte: cégük sikerének titka az üzleti eredményesség mellett a szociális érzékenység és a kultúra támogatása.

Szabó Ildikó, Szabadbattyán független polgármestere úgy fogalmazott: a program jó példája az összefogásnak és a térség gazdasági erejét is növeli.

Az aggregátorok és szünetmentes tápegységek gyártásával, telepítésével, szervizelésével és távfelügyeletével foglalkozó magyar tulajdonú LogSol Kft. elektronikusan leadott beszámolója szerint a 2022-ben több mint 885,6 millió, míg 2021-ben 796,5 millió forint bevételt realizált. A társaság adózott eredménye 2022-ben meghaladta a 29 millió forintot, az előző évi 22 millió forintos eredmény után. A cég 2022-ben 31, a megelőző évben 26 dolgozót foglalkoztatott.

(MTI)

A címlapképen György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára előadást tart a Tanítsunk Magyarországért! program nyílt napján a Szegedi Tudományegyetemen 2022. február 17-én. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

'Fel a tetejéhez' gomb