Kiderült, hányan nyertek felvételt a 99 ezerből – FRISSÍTVE

Július 21 este hozták nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 99 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

Idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. a fővárosban a Városligetben szervezte meg a Pont ott partit, ahol a felvételizők a ponthatárok mellett a felsőoktatási lehetőségeket bemutató programokon is részt vehettek.

A ponthatárok kihirdetését a felvételizők idén sem csak a budapesti helyszínen kísérhették figyelemmel. Több vidéki városban – Debrecenben, Egerben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden – is tartottak ponthatárváró rendezvényt.

Budapesten a városligeti ponthatárváró, fesztiválhangulatú rendezvényen több ezren vettek részt. Az este 8 órára várt kihirdetés előtt egy órával még hosszú sorokban várakoztak a fiatalok a bejutásra.

Este 8 óra előtt fél perccel a tömeg visszaszámlálva várta a ponthatárok kihirdetését. Jellemzően az érkező SMS-ek után sokan sikítozva, ugrálva, volt, aki pezsgőt bontva ünnepelt.

György László, a KIM innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára és Vanó Renáta, az OH felsőoktatási elnökhelyettese elindítja a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvényen a Városligetben 2022. július 21-én. (Forrás: MTI/Kovács Anikó)

A ponthatárok kihirdetése előtt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára a fiatalokhoz szólva azt mondta: életük egyik legszebb időszaka vár rájuk. Felhívta a figyelmüket arra is, hogy diplomával másfélszer, kétszer annyit kereshetnek majd, mint középfokú végzettséggel.

Az államtitkár úgy fogalmazott: „Jó ma Magyarországon egyetemistának lenni”. Ugyanis – mint mondta – a magyarországi egyetemeken tanulók kétharmada a világ top öt százalékába tartozó intézmény hallgatója.

György László azt mondta: azon dolgoznak, hogy 2030-ra Magyarország Kelet-Közép-Európa tudásközpontja legyen.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese azt hangsúlyozta: ezt a napot nemcsak az a csaknem 100 ezer diák várta, aki jelentkezett a felsőoktatásba, hanem az ország nagy része, és a felsőoktatási és ágazatvezető intézmények, köztük az OH is.

A felvett fiataloktól azt kérte, hogy a következő 2-5 évben járjanak be az egyetemre, ne hagyják ki az előadásokat, és mindeközben kössenek életre szóló barátságokat.

A felsőoktatási képzésekre jelentkezők a felvi.hu oldalon is ellenőrizhetik, hogy sikerült-e felvételt nyerniük.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a Városligetben 2022. július 21-én. (Forrás: MTI/Kovács Anikó)

Semmelweis Egyetem: Nagy volt az érdeklődés az orvos- és egészségtudomány iránt

Az orvos- és egészségtudomány iránt továbbra is nagy az érdeklődés, a Semmelweis Egyetem több karára is sokszoros volt a túljelentkezés – írta az intézmény a honlapján.

Közleményük szerint csütörtökön összesen 2358 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem szeptemberben induló képzéseire. Közülük 2247-en államilag támogatott formában kezdhetik meg tanulmányaikat.

Az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) állami ösztöndíjas képzésére idén 441 ponttól lehetett bekerülni, amely a tavalyihoz képest 4 pontos emelkedésnek számít. Az államilag támogatott és az önköltséges képzésekre összesen 439 hallgató nyert idén felvételt.

Több mint 1900 elsőéves kezdhet szeptemberben az NKE-n

Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.

Az NKE az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében emlékeztetett: 2021-ben 24 százalékkal többen jelentkeztek az NKE-re, mint az azt megelőző évben. Ez felülmúlta a felsőoktatásba jelentkezők számának 11 százalékos növekedését, ráadásul a bejutni vágyók csaknem 71 százaléka első helyen jelölte meg az intézményt. Idén további 2 százalékkal nőtt a jelentkezők száma. „A kiugró jelentkezési adatokhoz idén kiugró pontszámok is járnak” – írták, ismertetve: több szakon bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz.

Idén a legtöbben, 807-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar képzéseire nyertek felvételt, közülük a legtöbben a közigazgatás-szervező alapképzésre jelentkeztek.

A meghirdetett államilag támogatott nappali képzések közül a nemzetközi igazgatási alapszakra volt a legnehezebb bejutni: ott az eredményes felvételihez 443 pont kellett. Az államilag támogatott államtudományi nappali osztatlan mesterképzésre 385 pontra volt szükség a bejutáshoz – írták.

Corvinus: Kevesebb felvett diák, magasabb átlagpontszámok

Tíz százalékkal kevesebb diákot vettek fel idén a Budapesti Corvinus Egyetemre, mint tavaly, magasabb átlagpontszámmal – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.

A közlemény szerint az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakra 478 ponttal, a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok alapszakra 477 ponttal, az angol nyelvűre 474 ponttal lehetett bekerülni. Az egyetem nemzetköziesítésének köszönhetően a 2022/23-as tanévtől az alapszakok több mint fele, a mesterszakok nyolcvan százaléka csak angolul vagy angolul is elvégezhető – írták.

Az intézmény értékelése szerint „a Corvinusra jelentkező diákok magas felvételi pontszámai idén is visszaigazolják az egyetem három évvel ezelőtti modellváltásának eredményességét”.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán bejelentette: 73 805-en jutottak be valamelyik képzésre, vagyis ennyien kaptak üzenetben „mosolygós fejet”.

(Forrás: MTI)

A címlapképen a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői láthatók a Városligetben 2022. július 21-én. Forrás: MTI/Kovács Anikó

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre