Több ezer hívő látogatott el a szentkúti búcsúra Nagyboldogasszony ünnepén

A szentkúti búcsún a hívek nagy tömege gyülekezett hétvégén. A nemzeti kegyhelyen az ünnepet megelőző vasárnapon, augusztus 13-án Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét.

A határon innen és túlról is érkeztek zarándokok a mátrai kegyhelyhez, ahol több ezer hívő előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatta be a liturgiát. Beszédében Jeremiás prófétától idézett a zarándokokról szóló írásából, majd kifejtette, a jelenlévők is mind úton járó emberek akik a nemzeti kegyhelyre érkeztek a Nagyboldogasszony ünnepi búcsújára. 

Régi utakat járunk, hiszen ennek a búcsújáró helynek ősi az eredete. Már a középkorban is idejártak a hívők messze földről

– fogalmazott Erdő Péter. Elmondta, manapság kritikus megjegyzések hangzanak el a zarándokhelyről és a Mária-tiszteletről. 


Hirdetés

Van, aki azt kérdezi: nem hallgatja-e meg Isten könyörgésünket mindenütt, ha szívből kiáltunk hozzá? A kérdés jogos. De két nagy igazság és tapasztalat bizonyítja, hogy igenis hiteles keresztény, katolikus szokás a búcsújárás és Szűz Mária különleges tisztelete éppen itt, Mátraverebély-Szentkúton. Az egyik nagy tény a tapasztalat. Azoknak a különleges imameghallgatásoknak, vagy akár csodáknak a sora, amelyek az idezarándokló hívők könyörgését kísérték. A másik súlyos igazság, ami bennünket, zarándokokat bátorít és idevonz erre a helyre, éppen az út fáradsága. Mert az, hogy gyengeségünkben Istenhez kiáltunk és az Ő különleges segítségét kérjük betegségeinkben, családi és egyéb gondjainkban, ez azt jelenti, hogy valóban teljes szívvel, áldozatot is vállalva fordulunk a mindenható Istenhez és Szűz Máriához, aki hathatós közbenjárónk Szent Fiánál. Tehát a búcsújárás az alázatos könyörgés intenzív kifejezése, amely az egész embert a hatalmába keríti

– hangsúlyozta a bíboros, aki hozzátette, szerinte fontos az, hogy előre megfontolt imaszándékainkat terjesszük Szűz Mária által Jézus elé. Amikor pedig a zarándoklatról hazatérünk, figyeljük az eseményeket, mert lehet, hogy szelíden kirajzolódik a láthatáron problémánk megoldása, kilátástalan helyzetünk jóra fordulása. Ha pedig ez megtörténik, ne felejtsünk el hálát adni – szögezte le Erdő Péter. A bíboros kiemelte, Szűz Mária segítő közbenjárása pedig számtalanszor megmutatkozott az Egyház történelme során. 

Neki köszönték meg, hogy a török idők után hazánk közepén is újra keresztények és magyarok élhettek. A megdicsőült Szűz Mária számunkra a remény és a bizalom forrása. Ma is itt van a megtérés és a megújulás ideje. Az önzés és a szellemi lustaság helyett át kell éreznünk, hogy részei vagyunk az Isten alkotta gyönyörű világmindenségnek, hogy hivatásunk van egyénileg is, de küldetése van Egyházunknak és népünknek is a történelemben. Ez pedig csakis a krisztusi tanítás fényében ismerhető fel teljesen. Az ő kegyelme adja az erőt ahhoz is, hogy teljesíthessük akaratát. De nehéz időket élünk: fásult, elidegenedett, bonyolult, békétlen, értékeit megtagadó körülöttünk a világ. Nehezen találjuk meg, hogy milyen konkrét cselekedetekkel fejezzük ki a legjobb szándékunkat.

– fogalmazott Erdő Péter hangsúlyozva, ezért is fontos, hogy vegyünk erőt magunkon, éljünk közösségi életet, ne sajnáljuk az időt családtagjaink, rokonaink, barátaink látogatásától. A szertartást ünnepi körmenet zárta.

A címlapképen résztvevők a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen tartott ünnepi szentmisén a Nagyboldogasszony főbúcsú vasárnapján, 2023. augusztus 13-án.
MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb