Koch Máté parádés vívással világbajnoki aranyérmes

A magyar párbajtőröző az olasz Davide Di Verolit győzte le a milánói olimpia kvalifikációs világbajnokság fináléjában.

A magyar versenyzők egyaránt a 64-es táblán kezdték meg a szereplésüket, és az első akadályt mindhárman sikeresen vették. Siklósi Gergely a brit Matthew Coopert verte 15-5-re, Koch Máté a svéd Linus Islas Flygare ellen diadalmaskodott 15-7-re, míg Andrásfi Tibor a svéd Christopher Kellyt győzte le 13-6-ra az első fordulóban.

Ekkor biztossá vált, hogy lesz magyar vívó a legjobb 16 között, hiszen a második körben Koch és Andrásfi egymás ellen lépett a pástra, és végül Máté egy könnyed 15-7-es győzelmet aratott. Sikerült túljutnia a második asszóján Siklósi Gergelynek is, aki a holland David van Nunent győzte le 15-7-re.

Mindkét magyar könnyedén nyerte a saját mérkőzését a harmadik körben, így egy újabb házi csatának néztünk elébe a negyeddöntőben. A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi komoly csatára kényszerítette Koch Mátét, de az utolsó tusoknál Máté volt a koncentráltabb, és végül 15-12-re megnyerte az összecsapást.


Hirdetés

A magyar párbajtőröző az elődöntőben is fantasztikusan vívott a kazah Ruszlan Kurbanov ellen, szinte az elejétől a kezében volt a mérkőzés, volt olyan pillanat, amikor 14-6-ra is vezetett, onnan még a kazah mínusz négyre fel tudott zárkózni, de ennél közelebb már nem sikerült.

Magyar szempontból nagyon nem indult jól a finálé, az idei Európa-bajnok Di Veroli alaposan bekezdett, 3-0 állt az eredményjelzőn, amikor Koch Máté bevitte az első tust. A magyar versenyző a döntőben egyébként emberségből is jelesre vizsgázott, hiszen 6-6-nál lábra próbált szúrni, ki is gyulladt a zöld lámpa, de Máté egyből jelezte, hogy a pástot találta el. A tettét a közönség vastapssal, míg az ellenfél egy köszönettel honorálta.

Egy kis állóharc után azonban sikerült érvényes találatos is bevinnie a magyar vívónak, és szép lassacskán növelni is tudta az előnyét. Az utolsó másodpercekben felgyorsultak az események, az olasz próbálta ledolgozni a hátrányát, de Koch zseniálisan védekezett és végül 14-10-re győzött.

A magyar küldöttség ezzel a második érmét szerezte Milánóban, korábban a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron bővítette az éremkollekcióját egy bronzzal.

A győztes Koch Mátét ünneplik a férfi párbajtőrverseny döntője után a milánói vívó-világbajnokságon 2023. július 26-án. (MTI/Illyés Tibor)

A címlapképen a későbbi győztes Koch Máté (j) és az olasz Davide Di Veroli a férfi párbajtőrverseny döntőjében a milánói vívó-világbajnokságon 2023. július 26-án. Forrás: MTI/Illyés Tibor 

'Fel a tetejéhez' gomb