A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma közleményt adott ki a nagyszülők és idősek világnapjára

Idén július 23-án tartja az Egyház a nagyszülők és idősek világnapját. A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma közleményt adott ki, amelyben arra hívja a híveket, hogy az eseményt a nagyszülőkért és idősekért felajánlott szentmisén való részvétellel, vagy az egyedül élők meglátogatásával ünnepeljék.

Ferenc pápa 2021-ben alapította meg a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet július negyedik vasárnapján, Szent Anna és Joachim liturgikus emléknapjához (július 26.) kapcsolódva tart az Egyház. Az idei világnap témája: „Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad” (Lk 1,50).

Az ünnep előtt a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma közleményt adott ki, amelyben emlékeztetnek arra, Ferenc pápa szentmisét vezet vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában, amelyen több mint 6000 ember vesz részt Olaszország egész területéről: nagyszülők unokáik és más családtagjaik kíséretében, idősek otthonában élők, valamint sok idős ember, akik aktívak a plébániai, egyházmegyei és egyházi közösségi életben.

A közlemény kiemeli, hogy a szertartás végén öt idős ember – minden kontinensről egy – jelképesen átadja az ifjúsági világtalálkozó zarándokkeresztjét öt Lisszabonba induló fiatalnak. A gesztus szimbolizálja „a hit átadását nemzedékről nemzedékre”, egyben „azt az elkötelezettséget is, amelyet az idősek és a nagyszülők a Szentatya meghívására vállaltak, hogy imádkoznak a lisszaboni zarándokútra induló fiatalokért, és áldásukkal kísérjék őket”. Azok, akik részt vesznek a Szent Péter-bazilikában tartott szentmisén, kapnak egy imát, hogy ajánlják fel az világnapért, valamint a pápa nagyszülők és idősek idei világnapjára szóló üzenetének egy példányát.

A közleményben a dikasztérium két módot jelöl meg az világnap megünneplésére a világ minden egyházmegyéjében: a nagyszülőkért és idősekért felajánlott szentmisével vagy az egyedül élők meglátogatásával. Teljes búcsút nyerhetnek azok, akik részt vesznek az ünnepélyes szentmisén, melyet Ferenc pápa fog vezetni most vasárnap, vagy a világszerte megrendezésre kerülő valamelyik rendezvényen. 

A dikasztérium közleményében kiemeli a brazil püspöki konferencia kezdeményezését: a testület tagjai az Aparecidai Miasszonyunk-kegyhelyen mutatnak be szentmisét idősek részvételével; valamint a kanadai püspökök kezdeményezét, akik egy videót tettek közzé, amelyben meghívják a fiatalokat, hogy látogassák meg az idősotthonokban élőket.

Forrás. Vatican News

A címlapkép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre