Rétvári Bence: Minden magyar ember számára veszélyes a magyar baloldal migrációpárti politikája

Minden magyar és európai ember számára veszélyes a magyar baloldalnak a „külföldi támogatásokért cserébe folytatott migrációpárti” és a kvótákat támogató politikája  – jelentette ki Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a röszkei közúti határátkelőhelyen.

Az államtitkár elmondta: nyolc évvel ezelőtt a déli határon óriási tömegekben „áramoltak át az illegális migránsok” Magyarországra, és a magyar baloldal egységesen tagadta azt, hogy az illegális migráció létezne, álproblémának nevezte.

„Amikor még nem állt a kerítés, emberek százezrei lépték át a magyar határt, a magyar baloldal pedig azt állította, hogy itt nem történik semmi, nincs semmi veszély ebben”, amikor pedig elkezdett épülni a kerítés, a baloldal azt is ellenezte – fogalmazott az államtitkár.

Rétvári Bence hangsúlyozta: ha Magyarország nem épített volna kerítést, ha Magyarország jogi és emberi erővel nem védené a déli határt, akkor most a röszkei nem egy „törvénytisztelő” és nyugodt határátkelőhely lenne.

Az államtitkár közölte, Brüsszel folyamatosan, újabbnál újabb kísérletekkel próbálkozik „áttörni a magyar déli határzárat”, és ezzel beengedni az illegális migránsokat.


Hirdetés
A magyar-szerb határszakaszon lévő ideiglenes biztonsági határzár Röszke közelében 2023. július 18-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ennek a legújabb kísérlete két hónappal ezelőtt volt, amikor „egy puccsszerű eljárással, minősített többséggel áterőltették a saját kötelező kvótajavaslatukat”, amelyek értelmében minden európai uniós országnak automatikusan be kell fogadni a bevándorlókat – tette hozzá.

Rétvári Bence hangsúlyozta, ha Brüsszel kötelező betelepítési kvótákról szóló terve megvalósulna, akkor „több tízezer illegális migráns lenne körülöttünk, akik folyamatosan követelnék, hogy bejuthassanak az Európai Unióba”.

Rétvári Bence: az EU legnagyobb migránsgettóját Magyarországon állíttatnák fel

Kitért arra, hogy ez esetben Magyarországnak tízezeres nagyságrendben kellene folyamatosan eljárásokat lebonyolítania a déli határnál, a kötelező kvóta pedig mágnesként vonzaná ide az illegális migránsokat. Ezért kell a határokat megvédeni, a kvótákat pedig elutasítani – szögezte le a politikus.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, mindazt az eredményt, amelyet a kormány a határ lezárásával elért, a többi között Európa védelmének érdekében, Brüsszel ellehetetlenítené a kötelező kvótarendszerrel.

Elutasítják a magyarok az új migránskvótát

Bármilyen elgondolása is van az Európai Uniónak, nem szabad, hogy megismétlődjön a 2015-ben történt „röszkei csata”, amikor a menekültek „durva erőszakkal kísérletet tettek betörni” Magyarországra – hangsúlyozta.

Bakondi György ismertette, 2015 óta csaknem egymillió határsértőt fogtak el.

Szólt arról is, hogy van egy másik határszakasz, ahol „valódi menekültek” érkeznek nagy számban: 1 millió 152 ezer ember érkezett Ukrajnából a háború elől menekülve.

A röszkei közúti határátkelőhely 2023. július 18-án. Ezen a napon Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a határátkelőhelynél tartott sajtótájékoztatót. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Vagyis jól látható, hogy a magyar állam teljesíti azokat a jogi kötelezettségeket, amelyeket a menekültekkel kapcsolatban az ENSZ előír – fűzte hozzá a főtanácsadó.

Felhívta a figyelmet a „valóságos menekültek” és az illegális bevándorlók közötti különbségre. Utóbbiak esetében „a szervezett bűnözés uralja a terepet”, pénzért szállítják ide azokat az embereket, akik a személyazonosságukat eltitkolva, okmányok nélkül, jogellenesen, gyakran erőszakosan tesznek kísérletet arra, hogy bejussanak Magyarországra – mondta Bakondi György.

Címlapkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója (j) sajtótájékoztatót tart a röszkei közúti határátkelőhelynél 2023. július 18-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb