Ilyen egy színes gyűlöletpolitika

A kisebbség akkor fog kitűnni a tömegből, ha hangosabb a többségnél. Az LMBTQ+ aktivistáknak és szervezeteiknek sincs más fegyverük, mint a provokáció, erre pedig kiváló alkalom a Budapest Pride és az azt megelőző időszak.

A szivárványlovagok már-már franciás bájjal cukkolják a társadalmat, egy jó kis budapesti „padháború” után most transz Orbán Viktorral incselkednek a polgári jobboldal felé. A magukat emberi jogi szervezetnek nevezett kommuna ezúttal valószínűleg személyi jogokat is sértve próbálja elérni azt a célt, amelyről lassan már senki nem tudja mi is az pontosan.

A Pride ugyanis elvileg a sokszínűséget ünnepli, jóhiszeműen gondolnánk, hogy ebbe fekete-fehér, ateista-vallásos, hetero-homoszexuális egyaránt belefér, de ennek hazugsága már abból is látszik, hogy egy LMBTQ+ mozgalmat nem támogató politikust (aki nem mellesleg egy ország miniszterelnöke) queerként ábrázoló képeken jelenítenek meg.

Facebook/Amnesty International Magyarország képernyőfotó

A kép ugyan nem újdonság, hiszen már 2020-ban találkozhattunk vele, de idén pólókon és táskákon is meg lehet vásárolni a színes miniszterelnököt az Amnesty International Magyarország termékein.


Hirdetés

Senki nem tudja miért lesz jobb a betűleves közösség tagjainak attól, ha Orbán Viktort transznak vagy queer-nek ábrázolják. Még jó biznisznek se nevezném, hiszen egy részben Soros György által pénzelt szervezetnek néhány promóciós termékből befolyó összeg csak aprópénz.

Nem más, mint színtiszta — pontosabban nagyon színes — propaganda, ideológiai agymosás, amely a szeretet és elfogadáson túlmutatva össze talált mosódni a baloldali gyűlöletpolitikával.

Transz Orbánnal provokál az Amnesty International

A címlakép forrása: Facebook/Amnesty International Magyarország képernyőfotó

'Fel a tetejéhez' gomb