Ungváry Zsolt: Provokátorok tetemrehívása; ki az igazi tettes a szivárványon túl?

„A radványi sötét erdőben / Halva találták Bárczi Benőt”; amíg magyarok lesznek a Földön, addig mindannyiunknak ismernünk kell e történet folytatását, de azért röviden összefoglalom. Kund Abigél, a csalfa szerető addig provokálja, bosszantja udvarlóját, míg őszinte szerelme bizonyítékaként az ifjú szíven döfi magát.

A provokáció az egyik legaljasabb, legsunyibb eszköz a cél elérésére. A kiszemelt áldozatot a legérzékenyebb pontján szurkálja, míg valami végzeteset nem tesz.

Az elmúlt napokban a mind nagyobb teret nyerő, a hírekbe, közbeszédbe, politikába mind aktívabban benyomuló homoszexuális lobbi több durva provokációt intézett a többségi társadalmakkal szemben. Hollandiában egy férfinak született figura nyerte a nők számára kiírt szépségversenyt.

Zöld-fehérből újra szivárványosra festette az Amnesty az LMBTQ-padot 

Nyilvánvaló, hogy a sok bájos, vonzó, jó alakú, nőies jelenség között nem lehetett ő a legkiválóbb, tehát a díja nem más, mint provokáció.

Magyarországon egy veszprémi bíró kimondta, hogy a biológiailag férfi, de magát nőként definiálóknak is jár a női korkedvezményes nyugdíj, Ferencvárosban pedig azzal ingerelték a békés lakosságot, hogy – az emberiség egyik legősibb szimbólumát immár gátlástalanul kisajátítva – a nemi abnormalitás zászlajává tett szivárvány színeire festettek egy köztéri padot.

Megáll az ész! Imre Elvira transz nőként 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehet

A deviancia normává emelése sérti a többség érdekeit, és nem fogadja el némán, bárminek is bélyegezzék ezért. Ráadásul, mint mindig, a provokáció ezúttal sem szolgálja azok érdekét sem, akiknek a nevében elkövetik. A gyűlöletet pont ez az agresszív fellépés szítja.

Ha ellennének a saját szubkultúrájukban, senkit sem érdekelnének. Tudomásul vesszük, hogy vannak furcsa szokások: akad, aki szereti a spenótot, más a DK-ra szavaz, az Újpestnek drukkol stb.

Az emberek többsége például nem gyűjt bélyeget, nem is akar, és arra sem vágyik, hogy erőszakosan meggyőzzék erről. Képzeljük el, amint dühös filatelisták állnak a postaládáink mellett, követelik, hogy a leveleinkről áztassuk le a bélyeget, majd helyezzük el kis tartókban, és közben jehovistaként prédikálnak arról, milyen remek a bélyeggyűjtés, és kirekesztő primitív gazember az, aki nem tanúsít tiszteletet a szenvedélyük iránt.

Míg azonban a spenótevők vagy a bélyeggyűjtők nem győzködik vehemensen a társadalmat az igazukról, addig az LMBTQ különböző betűi nem hagynak nekünk békét.

A fradisták egyébként a lehető legfrappánsabb, legszellemesebb választ adták. Nem verték szét a padot, nem borogattak kukákat, gyújtogattak autókat, törték be a melegbárok ablakait és rendeztek hajtóvadászatot a tangás férfiak után – amint ez a legendásan türelmes Európában valószínűleg sok helyütt történne –, hanem a kerület emblematikus focicsapatának színeire pingálták, aminek azért nagyobb hagyománya van a kilencedik kerületben, mint a rózsaszín tütüs újmacsóknak.

Zöld-fehérből újra szivárványosra festette az Amnesty az LMBTQ-padot 

A városrész furcsa identitású polgármestere ezt nehezményezte, még azt is számon kérve a zöld-fehéreken, hogy nem vállalták arcukat e „bűncselekmény” elkövetésekor. Jellemző, hogy a fradisták festenek csuklyában, az Amnesty aktivistái pedig nyíltan, ebből is látszik, kinek lehet baja, félnivalója a festegetésből. Nem annak, aki alkotmányellenesen melegpropagandát folytat, hanem annak, aki igyekszik érvényt szerezni a népszavazáson kinyilvánított közakaratnak. Ennyit a homofób elnyomásról.

Közben pedig az LMP társelnöke, a homoszexualitását évekkel ezelőtt felvállaló Ungár Péter úgy véli: „Az, hogy egy hónapra minden nagyvállalat szivárványos lesz, ez semmi más, mint üres marketing. Egyetlen egy élő magyar buzinak nem lesz tőle jobb.” 

„Az emberek vagy férfiak, vagy nők. Nem-bináris emberek nem léteznek. (…) Vannak, akik buzik. Senkinek sem adja ez ki az élete egészét, semmilyen szinten ez nem egy elsődlegesen fontos társadalmi kérdés. Essünk túl rajta. Engedjük el.”

Ungár Péter érti, érzi, hogy a sorozatos provokációk neki mint érintettnek sem hasznosak. Ez az egész dolog egy marginális kérdés kellene, hogy legyen; hiba sőt bűn volt beemelni a legfontosabb témák közé.

Ne hagyjuk magunkat mesterséges törésvonalak mentén megosztani. Nem a homokos vs nem homokos a leglényegesebb kérdés. Az átlagembereknek nem érdekük ez a hadiállapot. Ez egy jól kifundált politikai akció az oszd meg és uralkodj elve szerint.

A békéért sokat tehetnének – Ungár Péterhez hasonlóan – azok a homoszexuálisok, akik maguk sem helyeslik ezt az egészet. Álljanak ki, mondják el, hogy ők sem azonosulnak ezzel a folytonos izgalmi állapottal, nyomulással, provokálással, meztelen vonaglással, óvodai queer-mesékkel, a minden filmben felbukkanó LMBTQ karakterekkel. Vannak biológiai törvények, van társadalmi közakarat és van a különleges szexuális szokások szubkultúrája. Szükségtelen erőltetni ezeknek a halmazoknak a metszetét.

A provokáció célja az ellenhatás kiváltása. Ezért sokan azt vallják, nem kell neki felülni, lépjünk túl rajta, hogy ne mutathassák fel bizonyítékként az erőszakosságot.

Igen ám, de ha eltűrjük, egyre tovább lépnek, egyre vadabb dolgokat tesznek és követelnek, márpedig ennek megálljt kell parancsolni. A provokációkra tehát reagálni kell, határozottan, mindig felmutatva a saját értékeinket és elveinket, szembe állítva az övékével.

A Fradi ultrák válasza arányos és szükséges volt. A túlzott provokációkra az emberi természet szerint esetleg túlzó válaszok érkeznek (tehát például az addig a homokosokkal szemben viszonylag toleráns és érdektelen ember elkezd eljátszani a gondolattal, hogy Uganda vagy Irán gyakorlatát kellene átültetni a hazai viszonyok közé), amivel már saját elveinket is feladva csúszunk bele egy mind szélsőségesebb gondolkodásba. És persze ez a cél, hogy aztán le lehessen csapni. Ördögi szisztéma.

„Bárczi Benőt én meg nem öltem”, vallja a titkos szerető, Kund Abigél. Mégis, a sebből kiáradó bő vérpatak ennek ellenkezőjéről tanúskodik; a valóságon túli tudás tisztában van vele, hogy ő az igazi gyilkos. Látszólag Bárczi fordítja maga ellen a fegyverét, de az invenció kívülről jön.

Így rohan bele Európa is az öngyilkosságba, miközben a Kund Abigélek táncolni, dalolni se szégyellenek, amint provokatív viselkedésükkel belehajszolják az önpusztításba a többre-szebbre-jobbra hivatott kontinenst.

A címlapkép forrása: Facebook/Labrisz Leszbikus Egyesület