Az RMDSZ elítéli az újabb keresztállítást Úzvölgyén

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tűrhetetlennek tartja és elítéli az újabb törvénytelen úzvölgyi keresztállítást, és támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában – írta az MTI-nek küldött hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy szombaton román szélsőséges nacionalisták, soviniszták vonultak be az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ismételten meggyalázzák a temetőt és az ott nyugvó katonák emlékét. Arra is felhívta a figyelmet, hogy jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe.

Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki 150 fakereszt – szintén engedély nélkül, törvénytelenül

– mutatott rá Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető, akik arra intették a magyarokat, hogy ne álljanak bele a provokációba. Hozzáfűzte: Csíkszentmárton önkormányzata egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és most is erre készül.


Hirdetés

Az RMDSZ minden segítséget megad az önkormányzatnak, és mindent elkövet azért, hogy megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak

– zárta állásfoglalását Kelemen Hunor. A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított román parcella hivatalossá tételéről. A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.

A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.

(MTI)

A címlapkép forrása: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb