A mikroadomány az új Nokiás doboz

A legújabb kifejezés, amellyel a baloldali korrupcióval kapcsolatban most ismerkednünk kell, az a mikroadomány. Miután tavaly nyáron Márki-Zay Péter elszólta magát, hogy az Action for Democracy-tól (AfD) még a választások után is érekztek külföldi pénzek a baloldal kampányára, elsőként Korányi Dávid, az AfD vezetője védekezett azzal, hogy az a pénz mikroadományokból jött össze. Bár abban az esetben sem derült ki soha, hogy pontosan kik és mekkora öösszeget szántak e célra, több gyanús körülmény is arra utalhat, hogy nem mikroadományokról volt szó. Ennek ellenére ezt a kommunikációs trükköt most újra bevetették.

Múlt héten derült ki, hogy a Karácsony Gergely nevéhez köthető 99 Mozgalom számlájára a választások előtt és után összesen 506 millió forint érkezett forintban, euróban és angol fontban.

A „honnan jött ennyi pénz?” kezdetű kérdésekre pedig a főpolgármester válasza egyszerű volt: mikroadományokból. És ezzel részéről a történet el is van intézve. Innentől kezdve ne kérdezzen senki semmit, ő megadta a választ és már szinte meg is van sértődve, ha valaki ezzel nem elégszik meg. Pedig nemcsak a jobboldal, hanem a baloldali pártok és holdudvaraik részéről is egyre többen vannak olyanok, akiknek ez a válasz nem elegendő. Ez persze nem meglepő, hiszen ez a válasz újabb kérdések sorát szüli.

Kik voltak pontosan ezek a mikroadományozók? Mennyien voltak és mennyi pénzt adtak? 506 millió forint rengeteg pénz, ennyit nem fúj össze a szél csak úgy. Csak hogy a nagyságrendeket érzékeltessük:


Hirdetés

ha a baloldali átlag választók 1000 forintjaiból szeretnénk összegyűjteni ennyi pénzt, akkor az azt jelentené, hogy 506 ezer embernek kellett volna ennyit adományoznia. A baloldalnak lassan szavazója nincs ennyi, nemhogy adomáyozója!

És mégis milyen mikroadomány az, amelyik fontban, illetve euróban érkezik? Hol voltak az adománygyűjtő pontok, hol voltak az erre felszólító hirdetések, óriásplakátok? Ha bárki emlékszik ilyenre, az ne tartsa magában! 

További furcsaság, hogy miután Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára és a 99 Mozgalom inaktívvá vált, a befizetések nem álltak le. Sőt, még jóval a választások után, 2022. szeptember 15-én is történt egy 50 millió forintot meghaladó befizetés. Ha ezt ismét baloldali átlagválasztóra fordítjuk, akkor az azt jelenti, hogy 

még a bukott választások után is volt 50 ezer (!) ember, aki nem sajnált 1000 forintot Karácsony Gergely mozgalmának támogatására – aminek akkor már a nevére is csak a politika iránt kiemelkedően érdeklődők emlékeztek.

Hogy az olvasó elhiszi-e ezt a történetet, azt nem az én tisztem eldönteni. A kérdések mindenesetre jogosak és egyre több helyről érkeznek. És nem, Karácsony Gergely nem elégedhet meg annyival, hogy ezek mikroadományok voltak. Ez az ügy sokkal nagyobb és sokkal gyanúsabb annál, minthogy ennyi válasz elegendő legyen. Nem véletlen, hogy egyes jogászok már pénzmosás gyanújáról beszélnek az üggyel kapcsolatban. Persze biztosat nem lehet állítani, de a főpolgármester könnyen tisztázhatná magát. Valamiért mégsem teszi. Mi pedig – ha már benne nem – legalább a hatóságokban bízzunk, hogy a végére járnak az ügynek és kiderítik, hogy kik voltak ezek a lelkes „mikroadományozók”.

A baloldal pedig ennyit változott 2010 óta. Hagyó helyét Karácsony, a Nokiás dobozét pedig a mikroadomány váltotta fel.

'Fel a tetejéhez' gomb