Erdő Péter átvette új címtemplomát Rómában

Ünnepélyes szentmise keretében vette át új címtemplomát, a Róma történelmi belvárosában, a Forum Romanum szívében található Szent Franciska-bazilikát Erdő Péter bíboros. A prímás örömét fejezte ki, hogy neki ítélték az idén a díjat, amely nemcsak jogi, hanem teológiai és lelkipásztori szempontból is egy fontos elismerés, majd előadást tartott Az egyházi rend szentsége és az egyházkormányzati hatalom címmel.

Ünnepi szentmisével foglalta el Erdő Péter bíboros, prímás július 1-jén este az új címtemplomát

Az ünnepi szertartáson részt vett Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia volt elnöke, Piero Marini érsek, nyugalmazott pápai szertartó, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok pápai bizottságának egykori elnöke, Giuseppe Sciacca érsek. Jelenlétével megtisztelte Habsburg Eduárd szentszéki nagykövet, Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövet és Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora. A szentmisén koncelebrált Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök, valamint Süllei László, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye általános helynöke.

A Főpásztor köszönetet mondott Ferenc pápának, hogy „ezt a gyönyörű templomot” jelölte ki számára.

Érszegi Márk Aurél: Bíborosi címtemplomok


Hirdetés

Szent II. János Pál pápa eredetileg a Kis Aventinus-dombon található Szent Balbina ókeresztény bazilikát jelölte ki Erdő Péter bíboros címtemplomául, ám az épületet a rossz állapota miatt, hiszen a tetőgerendák is beszakadtak, be kellett zárni. Mivel belátható időn belül nem kerülhet sor a bazilika renoválására, így február végén a Bíborosi Kollégium dékánja, Giovanni Battista Re bíboros bejelentette, hogy Erdő Péter új bíborosi címtemplomot kapott. A fehérruhás olivetánus bencésekhez tartozó templom a tavaly elhunyt Angelo Sodano bíboros, korábbi államtitkár címtemploma volt. Az ünnepélyes liturgia kezdetén Benedetto Toglia, a rend prokurátora köszöntötte a Főpásztort, és örömét fejezte ki, hogy a címtemplomnak új tulajdonosa van a magyar bíboros személyében.

Erdő Pétert Vox Canonica 2023 díjjal tüntették ki

Erdő Péter bíborost június 30-án rangos kánonjogi elismeréssel, a Vox Canonica 2023 díjjal tüntették ki az olasz parlament képviselőházban. Az elismerést számos kánonjogász jelenlétében, ünnepélyes keretek között a Montecitorio palota dísztermében adták át.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb