Az ukránok többsége a háború súlyosbodása esetén sem akar elköltözni

Az ukrán lakosság nagy többsége hisz az ígéretes jövőben, helyesli az önkormányzati szolgáltatásokat, és azt tervezi, hogy az Oroszországgal vívott háború alatt és után is szülővárosában marad – derült ki a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Kyiv Post cikke szerint az április és május között, 21 városában és 16 800 válaszadó közreműködésével végzett felmérés az ukrán közvélemény egyik legátfogóbb pillanatfelvétele.

Az a tény, hogy sok ukrán nem akar költözni, miközben Oroszország komoly fenyegetésével néz szembe, sokat elárul az elszántságukról

– mondta Stephen Nix, az IRI Eurázsiáért felelős vezető igazgatója. Hozzátette: Ez egyben a helyi kormányzásba vetett bizalmukról is tanúskodik a nehéz időkben. Mint az a felmérésből kiderült: a lakosok azt tervezik, hogy a háború ellenére és azután is a jelenlegi közösségeikben maradnak. A válaszadók 45 és 61 százaléka tervezi, hogy akkor is a településén marad, ha a háború súlyosbodik. Ezenkívül a megkérdezett 21 településen a lakosok 87–96 százaléka kijelentette, hogy a háború után nem költözik el városából.


Hirdetés

A kutatásból az is kiderült, hogy a polgárok 74–90 százaléka meglehetősen biztatóan látja a jövőt. A lakosokat a háború utáni újjáépítésről is kérdezték, eszerint 39–62 százalék véli úgy, hogy helyben kellene dönteni az újjáépítési prioritásokról. A közvélemény-kutatások szerint soha nem volt ilyen magas az uniós és NATO-tagságot támogatók aránya.

A címlapképen Orosz rakétatámadásban megrongált lakóház a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvõ Szlovjanszkban 2023. április 14-én.
MTI/EPA/Jevhen Honcsarenko

'Fel a tetejéhez' gomb