Lebontották az Úzvölgyében törvénytelenül felállított betonkereszteket 

A Maszol számolt be arról, hogy úgy tűnik, elbontották az illegálisan felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőben. 

Dormánfalva 2019 áprilisában román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő falu katonatemetőjében, a bíróság viszont kimondta, hogy a terület Csíkszentmártonhoz tartozik, a betonkeresztek felállítása pedig illegális volt. Felszólították őket, hogy az állítólagosan ott eltemetett román katonák emlékére elhelyezett kereszteket távolítsák el, a helyszínt állítsák vissza az eredeti formájába.

El kell távolítani a törvénytelenül felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőből

Korábban Dormánfalva és a Bákó Megyei Prefektúra is hangosan tiltakozott az ítélet végrehajtása ellen, viszont csütörtökön mégis felszedték és egy Bákó megyei teherautóra rakták őket, majd elvitték a helyszínről.

Borbély Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Facebookon jelentette: „Ebben a pillanatban szállítják el a törvénytelenül felállított betonépítményeket az úzvölgyi haditemetőből”. Megemlítette az is, hogy „nagyon sok fenyegetést” kapott az elmúlt hónapokban, de nem foglalkoztak ezekkel, a kollégáival folytatták a munkát. „Hittünk és hiszünk az igazságban, tettük a dolgunk” – írta. 

A címlapképen Úzvölgye látható egy esős augusztusi napon. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián)

Iratkozzon fel hírlevelünkre