Horvátország is kiáll az EU egyhangú döntéshozatali elve mellett

Az egyhangú döntéshozatal elvének fontosságát hangsúlyozta az Európai Unión belül Zoran Milanovic horvát államfő szerdán Zágrábban annak érdekében, hogy az olyan kis tagországok, mint Horvátország, ne szoruljanak háttérbe, és ne szavazhassák le őket a fontos döntések meghozatalakor.

„Készen kell állnunk arra, hogy az adott körülmények között megvédjük érdekeinket, és ne hagyjuk magunkat háttérbe szorítani” – fogalmazott.

Rámutatott: az EU-nak megvannak a maga döntéshozatali módszerei. Ami az állam alapját képező biztonság és védelem kérdéseit illeti, a döntéshozatal az egyhangúság elvén alapul, nincs felülírás – szögezte le.

„Ezek azok a szabályok, amelyek évtizedek óta érvényesek az EU-ban, és ezek azok a szabályok, amelyek alapján mi, mint minden más ország, beléptünk az unióba” – húzta alá Milanovic.


Hirdetés

Figyelmeztetett: egyre erősebb nyomás tapasztalható a nagy tagországok részéről, hogy eltöröljék az egyhangú döntéshozatalt, és a minősített többségű döntéshozatal kerüljön bevezetésre. Ez azt jelentené, hogy a nagy országok akarata érvényesülne – tette hozzá.

„Én ezt ellenzem, és küzdeni fogok ellene” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ez teljesen ellentéte annak, amiért csatlakoztak az EU-hoz, és ez árt a horvát nemzeti érdekeknek.

„Az EU-ban a döntéseknek az egyhangúság elvére alapulva kell maradniuk, ha ezt eltörlik, akkor ez is egy olyan állam lesz, amelynek központja Brüsszelbe kerül, nagyon messze Zágrábtól, és a hangunk egyáltalán nem fog hallatszani. Nem azért léptünk be az EU-ba és a NATO-ba, hogy nélkülözzük az állam elemi jellemzőit” – fogalmazott Milanovic.

(MTI)

A címlapkép forrása: Unsplash 

'Fel a tetejéhez' gomb