Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Varga Judit igazságügyi miniszter vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (EP-) választáson, ezért lemond posztjáról – írta szerdán a Magyar Nemzet.

A miniszterrel készült interjúban a lap azt írta, hogy az értesüléseiket az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az EP-ben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond miniszteri posztjáról.

Varga Judit a konzervatív erők megerősödését reméli, és további munkájával ezt a célt fogja szolgálni – olvasható az interjúban.

A miniszter egyebek mellett azt mondta, hogy a 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretne aktív szerepet vállalni.


Hirdetés

Hozzátette, nem titkolt célja, hogy az európai kapcsolatrendszerben sokkal több szövetséget építsen, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni. Azt látjuk, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Erre kell alapozni. Mindig azt mondtam, hogy nem az számít, ki, milyen pártcsaládhoz tartozik, a lényeg az, hogy meg kell dönteni az unióban uralkodó aránytalan balliberális túlsúlyt” – fogalmazott.

A miniszter szerint mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésekor elvállalt, elvégezte. Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra”.

A klasszikus igazságügyi területeken különösen büszke arra, hogy az áldozatsegítés országos hálózatát szinte teljesen kiépítették, az utódjának csak át kell vágnia a hiányzó szalagokat. A családjogi jogalkotás terén sokat tettek a gyermekek és a családok jogainak erősítése érdekében a civil szférával és a jogalkalmazókkal együttműködve.

Első kinevezésekor pedig történelmi méretű bírói és ügyészi illetményemelést hajtottak végre. Úgy érzem, sokkal többet tudok tenni a jövőben, ha az én elköteleződésem a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap főszerepet. Európa jövője szempontjából most a kampány az elsődleges: el kell hitetni az európai jobboldallal, a konzervatívokkal, hogy képesek megnyerni ezt a választást. Ez a munka pedig teljes embert kíván” – emelte ki Varga Judit.

Az interjúban a jogállamisági vitákról megjegyezte, vannak olyanok, akik ezekben a vitákban egyfajta missziót, küldetést látnak, mint a Soros-hálózat emberei. Nekik ez a feladatuk, és természetesen ezért mondanak borzasztó dolgokat rólunk – közölte.

De szerintem – és lehet, hogy bizakodó vagyok -, sokan vannak olyanok is nemzetközi kritikusaink között, akik részt vesznek ebben félreértelmezett jogállamisági harcban, de akiket a megfelelő kérdések feltevésével meg lehet győzni” – mondta.

Hozzáfűzte, hogy megfigyelése szerint egyes tagállamok akkor is szavazatukat adják bizonyos döntésekhez, ha nekik ugyan nem jó, de bíznak abban, hogy a látszólagos fals európai összhangért, viselkedésért cserébe őket soha senki nem fogja vegzálni, ha otthon nem hajtják végre a döntéseket.

Az egyre mélyülő Európa esztelen erőltetése így viszont széteséshez, dezintegrációhoz fog vezetni. Őszinteségre van szükség, a nemzeti érdek egyértelmű meghatározására és kölcsönös tiszteletre, mert így tud egyben maradni az unió. És akkor visszatérünk oda, amit hetven évvel ezelőtt kitaláltak az európai atyák, hogy nem az államok elnyomása a cél, hanem egy nagyobb cselekvési tér megnyitása számukra, amiben mindannyian sikeresek vagyunk, s tudunk egymás sikerének is örülni” – zárta az interjút Varga Judit.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Varga Judit

'Fel a tetejéhez' gomb