Változnak a CSOK és a babaváró hitel szabályai

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón ismertette, hogy a kormány a babaváró hitel és a csok-támogatás esetén változtatásokról döntött. A babaváró hitel összege 11 millió forintra nő.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a szerdai kormányülésről azt mondta, hogy a családtámogatási rendszert áttekintették. A babaváró hitel és a csok támogatás esetén a kormány változtatásokról döntött. A babaváró hitel összege 11 millió forintra nő, és 2024. január 1-jétől azok vehetik fel, akik esetében 30 év alatt van a pár női tagja. A 30-40 év közötti nők esetében is lehetséges a felvétel, ha a terhesség igazolt.

A csok esetében jelenleg a kisebb településeken működik, míg a nagyvárosokban ma már a csok-hitel mellé bankhitelt is fel kellett venni

– mondta Gulyás. Éppen ezért a kormány úgy döntött: a falun lévő csok szabályok maradnak, ugyanakkor a városi csokot nem lehet igénybe venni 2024. január 1-jétől. A falusi csok szabályai megmaradnak, sőt emelkednek a támogatási összegek. Mostantól egy gyermek esetében egymillió forintra emelkedik, két gyermek esetében négymillió forintra nő, míg három gyermek esetében 15 millió forintra nő a támogatás összege – ismertette. A miniszter kifejtette, a kormány azzal bízta meg a családügyi minisztériumot, hogy az ötezer fő feletti településekre új támogatási formákat dolgozzon ki.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb