Teltház előtt hozta a kötelezőt a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Litvániát az Európa-bajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, hét pontjával jelenleg a csoport élén áll.

Mennyi minden megváltozott a 2016-os csoda óta, azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Litvánia ellen 60 ezer ember kilátogat egy mérkőzésre, azóta viszont szinte minden meccsét teltház előtt játszotta a magyar csapat, legyen szó hazai, de akár idegenbeli találkozókról is.

Az, hogy az angolok, az olaszok vagy a németek ellen minden jegyet elkapkodtak, az szólhatott az ellenfeleknek is, az viszont, hogy Bulgáriát és Litvániát teltház előtt fogadtuk, az már biztosan a válogatottnak szól, akik az elmúlt években annyit fejlődtek, hogy az ismét sok embert kimozdít a tévé elől.

A szurkolás olyan magas szintre fejlődött Magyarországon, hogy ennek már több külföldi országból is a csodájára járnak, és nem lehetett panasz a litvánok ellen sem, a szurkolók ugyanúgy odatették magukat, mint bármelyik másik tétmérkőzésen.
Magyar szurkolók a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. június 20-án. Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Ezt pedig ezúttal gólokkal is meghálálták a magyar játékosok, már a találkozó legelejétől sikerült a saját kezünkbe vennünk a kezdeményezést, többször is csak centikre voltunk a vezetés megszerzésétől, de végül azért csak sikerült megtörni azt a bizonyos jeget.


Hirdetés

Marco Rossi ismét ráérzett valamire, hiszen a tavalyi szezon NB I-es gólkirálya először kapott kezdőként lehetőséget, Varga Barnabás ezt pedig egy góllal hálálta meg, Szalai Attila beadására érkezett remekül, majd a kapuba pofozta a játékszert.

Öröm volt nézni, ahogy élvezte a játékot a magyar együttes, de azért Damoklész kardja ott lebegett a fejünk fölött, hiszen hiába játszottunk fölényben, mégis csak egygólos különbséggel mentük el a szünetre.

Egészen a 83. percig kellett várnunk arra, hogy végre megnyugodhassunk, akkor Sallai Roland gondolta úgy, hogy távolról célba veszi Gertmonas kapuját, bődületes erejű lövése pedig védhetetlenül zúgott be a bal felsőbe, a hálóőrnek esélye sem volt a hárításra. A magyar középpályás ezzel a találattal remélhetőleg több nagy csapat figyelmét is felkeltette.

Litvánia papíron a csoportunk leggyengébb láncszeme a maga 146. helyével a világranglistán, ezért is volt nagyon fontos, hogy esélyesként hozni tudtuk a kötelezőt, az pedig csak hab a tortán, hogy Szerbia botlásának köszönhetően már mi vezetjük a G csoportot.

A szerbek ugyanis mindössze egy ponttal távoztak Bulgáriából, és annak az egy pontnak is kifejezetten örülhetnek, hiszen a 90+7. percben sikerült kiegyenlíteniük Darko Lazovic révén. A következő mérkőzésünket szeptemberben éppen a déli szomszédunk ellen játsszuk majd, ami a továbbjutás szempontjából mindkét gárda számára kiemelten fontos lesz.

A gólszerző Sallai Roland (középen) ünnepel csapattársaival a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. június 20-án. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

 

A címlapképen Sallai Roland ünnepli gólját a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. június 20-án. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb