Ungváry Zsolt: Büszkeség és balítélet

Új világrend, új ünnepek. Amikor a nyugati nagyhatalmak egy papírfecnin eladtak minket a szovjeteknek (nem párezer négyzetkilométerről és egy országról, hanem fél Európáról volt szó), akkor derült égből mindjárt kaptunk is néhányat.

Meg kellett emlékeznünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról (aminek, mint később kiderült, a nevéből sem volt igaz egyetlen szó sem), a felszaba dúlásról (pedig sem a tatár-, sem a török dúlás nem volt annak idején piros betűs), de még a munka ünnepéről is, noha ki a fene szeret dolgozni?

Nem mondhatni, hogy a kommunizmus legyőzése után az aktuális megváltó ideológusok sokat tököltek volna, nyakunkba zúdították a Pride-ot, ami immár nem pusztán egy nap, hanem egy egész hónap, és ugyanúgy egy elhanyagolható kisebbséget érint, mert talán még annyi nemi eltévelyedett sincs, mint kommunista annak idején. Ráadásul kisajátít egy angol kifejezést, amiről most már mindig ez jut eszünkbe. A büszkeség és balítéletet (Pride and prejudice) is azért nem olvastam el, mert azt hittem, homoszexuálisok szerepelnek benne. Pedig nem is. De lassan már a zivatar után feltűnő szivárványnak sem tudunk úgy örülni, mint régen.

Térítő dühükben nem ismerik a mértéket sem. Nem érik be apró jelzésekkel vagy alkalmi feltűnéssel, roppant nagyzolóan egy egész hónapot foglalnak le. A foci vébén és a ramadánon kívül nem is tart semmi ennyi ideig, de előbbi többmilliárdnyi ember szórakozása, utóbbinak meg másfél évezredes múltja van. (Jó, jó, a keresztény nagyböjt régebbi is, hosszabb is, de arra aztán senki nincs tekintettel. A 2006-os választások előtt több városban is részt vettem fideszes kampányrendezvényeken, amik péntekre estek a böjti időszakban, és a műsor utáni fogadáson ki se látszott a húsok alól az asztal.)

Ami különös, vajon miért éppen a homoszexuálisok rendeznek ilyen havi bajt? Lehetne kőművesek hónapja (kiállítások, bemutatók szerte az országban; falépítés, betonkeverés, a végén talicskákkal kubikmenet az Andrássyn), vagy akár gyerek hónap, hazafias hónap, szőke nők hónapja, jeges hó nap, retkes hónap és hónapos retek.

S miközben az amerikai nagykövettől a magyar ellenzékig mindenki lelkesen köszönti a Pride-ot, a telefonom naptár funkciója kiírja, hogy vasárnap apák napja van. Nem is tudtam, jóllehet huszonnyolc éve vagyok apa. A telefonom bezzeg tudja. Szerencsére a Pride-ot még nem jelzi központilag, de ez csak szoftverfrissítés kérdése. Újabban ugyanis az egész életünket szoftverfrissítik. Benne vannak már a lakásunkban, a telefonunkban, az agyunkban, ahogyan Orwell megjövendölte. Nem a Szovjetunióban jutott tökélyre, ahogy sokáig gondoltuk, hanem éppenséggel nyugaton, az orwelli forgatókönyv szerint. Alig úsztuk meg a keleti szelet, hirtelen nyugatról fúj a nyakunkba.

Mindenesetre a tengerentúlról az antipasszátot lehellő új keresztapa (copyright by O.V.), Alex Soros meglehetősen nagy veszélyt jelent a világra. Az emberi jövőre, a hagyományos családmodellre, a békére, magzatok tízmillióira. Egy ilyen ártalmas alakot meg kell állítani, és ha Putyint ennél kevesebbért bárhol le lehet tartóztatni, hát igazán kiterjeszthetné a hatókörét az Interpol a kevésbé látványos tömeggyilkosokra is.

Címlapkép: A 27. Budapest Pride résztvevõi vonulnak a Margit híd irányában, az alsó rakparton 2022. július 23-án. Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemû és queer emberek) és támogatóik a XIII. kerületi Dráva utca és a Carl Lutz rakpart találkozásánál gyülekeztek, onnan indult el a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás a Szabadság térre. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd