Foglyok tízezrei tértek haza Oroszországba

Körülbelül 32 ezer fogoly térhetett haza Oroszországba az ukrajnai frontról, miután lejárt a Wagner-csoporttal kötött szerződésük. A volt foglyok hazatérése azonban vitatémává volt az oroszok körében: sokan – köztük nők és emberi jogi aktivisták – aggódnak amiatt, hogy az egykori foglyok újabb bűncselekményeket fognak elkövetni. A The Guardian brit napilap szerint az aggodalmak nem alaptalanok, két egykori foglyot már gyilkossággal is megvádoltak, miután áprilisban visszatértek Oroszországba.

A nemzetközi sajtóban többször is felreppentek olyan hírek, amelyek szerint a Wagner-csoport börtönökből toborozza zsoldosait, akiket végül az ukrajnai háborúba vezényeltek. Annak feltétele, hogy kikerüljenek a börtön falai közül, az volt, hogy legalább fél évig az ukrajnai fronton szolgálnak.

Az intézkedéssel Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője nemcsak magánhadseregének számát kívánta növelni, hanem azt mondta, a katonai szolgálat rehabilitációs program az elítéltek számára. Prigozsin Telegram-oldalán ismertette, amióta a volt foglyok hazatértek, 83 különböző bűncselekmény miatt vonták őket felelősségre, ami állítása szerint 80-szor kevesebb, mint azok esetében, akiket börtönbüntetésük letöltése után helyeztek szabadlábra.

Márciusban a Wagner-vezér még ötezerre tette a szabaduló volt elítéltek számát, a kelet-ukrajnai Bahmut elfoglalása után pedig azt jelentette be, hogy az ottani harcokban húszezer embere elesett, köztük tízezer volt elítélt.

Nagyszerű hír Oroszország számára! 32 ezer bűnöző tért vissza Oroszországba a háborúból. Ők már gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Nem félnek fegyvert használni, és feltehetőleg van is saját fegyverük. Oroszország hősöknek nevezi őket

– reagált a hírre Twitter-oldalán Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

Iratkozzon fel hírlevelünkre