Bosák Nándor nyugalmazott püspök gyémántmiséjére készül Debrecenben

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 30. évfordulóját ünneplik ebben az évben, központi ünnepségét 2023. június 10-én, szombaton, 10 órától tartják a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol a gyémántmisés Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első püspöke pappá szentelésének 60., püspökké szentelésének 30. évfordulóján hálaadó szentmisét mutat be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, paptestvérei, családja, barátai, valamint az egyházmegye hívei jelenlétében.

A megemlékezés évében a számos programon, rendezvényen ünnepelt a 30 éves egyházmegye. Három könyv is kiadásra került az egyházmegye gondozásában:

  • Bosák Nándor: Kenyérosztó Antológia című kötetében, az idén kétszeresen jubiláló – pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját ünneplő – nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök visszaemlékezéseiből, homíliáiból, előadásaiból, egyházmegyei körleveleiből, a vele készített interjúkból és a sajtóban közölt írásaiból olvashatunk.
  • Az Isten szavának erejében és világosságában című Öröm-hír Évkönyv ünnepi különszáma az egyházmegye papjai szolgálatának igehirdető terméseit: prédikációkat, elmélkedéseket tartalmazza.
  • Valamint megjelent a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új Sematizmusa is.

Forrás éd fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb