Letette hivatalos esküjét Recep Tayyip Erdogan újraválasztott elnök – VIDEÓ

Letette hivatalos esküjét a parlamentben Recep Tayyip Erdogan, akit újra Törökország elnökévé választottak meg.

A 69 éves államfő ezután a beiktatási ceremónián vesz részt, majd ismerteti új kabinetjének tagjait. Világszerte figyelemmel kísérik a bejelentést, amelyből kiderül, folytatódik-e az unortodox monetáris politika vagy egy hagyományosabb irányvonalhoz térnek vissza az országot sújtó gazdasági válság közepette.

 

Húsz ország vezetőjének és 45 különböző miniszternek a megjelenésére számítanak, az eseményre többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke és Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír is meghívást kapott. Carl Bildt Svédország korábbi minisztere szintén Ankarába utazott. Stockholm képviseletét vélhetően azért tartotta fontosnak, hogy rávegyék az elnököt, vonja vissza kifogásait Svédország NATO-csatlakozása ellen. Oroszország részéről az ünnepségen Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke jelenik meg, aki a tájékoztatás szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nevében vesz részt a beiktatási ünnepségen.

 

Orbán Viktor is ott lesz Erdogan beiktatásán

A miniszterelnök fontosnak tartotta elfogadni Erdogan elnök személyes meghívását, hangsúlyozva, hogy választási győzelme döntő fontosságú Magyarország és Európa biztonsága szempontjából

– írta meg Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szombati Twitter-bejegyzésében.  Mint a Vasárnap.hu is beszámolt róla, Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt: tragédia lett volna, ha nem Recep Tayyip Erdogan nyeri a török választásokat, mert ellenfele háborúpárti, és Soros György embere volt, aki győzelme esetén ráeresztette volna Európára a Törökországban élő négymillió menekültet. Ráadásul ha Törökországban egy Soros György által támogatott vezető lenne, akkor erősen kétséges, hogy az ottani vezetékeken keresztül eljutna-e az orosz gáz Magyarországra

 

Forrás: Twitter

A címlapképen Recep Tayyip Erdogan török elnök a május 14-i török parlamenti választások eredményeképpen létrejövő törvényhozás alakuló ülésén Ankarában 2023. június 2-án.
MTI/AP/Ali Ünal

Iratkozzon fel hírlevelünkre