Az összetartozás a mottója az idei Szülők ünnepe rendezvénynek
Az összetartozás az idei Szülők ünnepének mottója, ennek jegyében a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is bekapcsolódott a programba – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Balatonfenyvesen június 10-én és 11-én tartandó rendezvényről.
Hornung Ágnes, a rendezvény fővédnöke, Facebook-oldalán azt írta, a korábbiaknál is több résztvevőt várnak a Szülők ünnepére, amelyre már nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeznek magyar családszervezetek. Felidézte, hogy a programsorozatot 2016-ban a Szülők Háza Alapítvány más családszervezetekkel együttműködve indította a szülők nemzetközi napja alkalmából.
A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az anyák és apák nem látványos, mégis sokszor embert próbáló munkájára, amelyet a gyerekeikért és a családjukért végeznek nap mint nap
– írta az államtitkár, hozzátéve, hogy az esemény lehetőséget biztosít a családoknak az együttlétre, egymás megismerésére, tapasztalataik megosztására. Közölte, a kétnapos fesztiválon ingyenes kulturális és szórakoztató programokon lehet részt venni.
Hornung Ágnes arról is írt, hogy a fővédnökség elvállalása és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének csatlakozása alkalmából Regős Judittal, a Szülők Háza Alapítvány elnökével, Márton Zsuzsannával, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökével, valamint Fűrész Tündével, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökével írták alá az eseményt szimbolizáló papírmargaréta egy-egy szirmát.
A szülők nemzetközi napját június 1-jén tartják az ENSZ-közgyűlés 2012-es döntése nyomán azzal a céllal, hogy elismerjék a szülők gyermekeik iránti önzetlen elkötelezettségét és élethosszig tartó áldozatos munkáját.
Forrás és fotó: Hornung Ágnes/Facebook