Latorcai Csaba: Európa elvesztette hitét és ezzel feladta békéjét és biztonságát

Európában a politika legmagasabb szintjein is érzékelhető a keresztény vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés, a kontinens ezért mára elvesztette hitét, és ezzel feladta békéjét és biztonságát – hangoztatta a KDNP ügyvezető főtitkára Pécsen.

Latorcai Csaba, a pártja által indított Fogadj örökbe egy keresztet! elnevezésű akció keretében magánadományból felújított, a pécsi Uránvárosban álló feszület átadásán kijelentette: az Ukrajna és Oroszország között zajló véres konfliktus kapcsán Európában majdhogynem egyedül Magyarország szól a béke hangján, emiatt pedig folyamatos támadások érik az országot Európa nyugati részéről. Úgy vélekedett: ott nem a háború befejezése, hanem annak kiszélesítése a cél, a háborúpártiak pedig mindent tagadnak, ami nemzeti és keresztény, továbbá folyamatosan partnerek a háborús szankciók, a fegyverszállítások tekintetében és mindenáron belerángatnák Magyarországot a háborúba.

Latorcai Csaba aláhúzta: a háborúpárti nyugat-európaiak célja egy centralizált, kézi vezérlésű, saját identitással nem rendelkező, szabadon manipulálható emberek tömegéből álló európai egyesült államok megalapítása, ahol a békét hirdető kereszténységnek nincs helye, mert annak nézetei pusztán idejétmúlt, avítt és nem eléggé haladó nevetséges szenteskedés – fogalmazott. Kiemelte: a magyarok számára a kereszt annak a kétezeréves európai kultúrának a jelképe, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében, megmaradt, és szellemi, lelki értelemben egyaránt gazdagodott. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettese felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, a keresztény hitükért embereket hurcolnak meg, addig Magyarországon közösen, összefogással megújítják ezeket a szent szimbólumokat. Éppen annak ellenére és azért történik ez – fűzte hozzá -, mert a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, keleten és nyugaton is a politika legmagasabb szintjein érzékelhető a vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés.

Az említett nyugat-európai példák pedig rámutatnak arra a szomorú jövőtlenséggel fenyegető állapotra, amelybe mára a kontinens kormányozta magát: Európa elvesztette hitét és ezzel feladta békéjét és biztonságát”


Hirdetés

– jelentette ki a politikus. Latorcai Csaba azt mondta: a KDNP által tavaly indított Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezés célja nemcsak az, hogy a települések közterein, utak mentén álló kereszteket megmentsék, felújítsák és örökül hagyják, hanem hitvallás is egyben: kiállás hitünkért, meggyőződésünkért. Szerinte különösen fontos ezekben a veszélyekkel teli időkben, amikor gazdasági nehézségek és az eltörlés kultúrája hangzavarában egyre nehezebb hallatni a hangunkat és hirdetni az élet igenlését. Hozzáfűzve: minden egyes kereszt felújítása egy-egy igen az életre, tanúságtétel Jézus Krisztus és a kereszténység mellett.

Latorcai Csaba közölte, hogy az országban már több mint 160 kereszt felújítását vállalták a KDNP kezdeményezésére, egyben reményét fejezte ki, hogy még többen döntenek így, vagy csatlakoznak a párt által meghirdetett Állíts egy keresztet a békéért! nevű kezdeményezéséhez is.

Legyenek ezek a keresztek felkiáltójelek, keresztény kiállások és kiáltások a békéért!

– szólított fel a politikus. A Pécs nyugati külvárosában álló feszületet Felföldi László megyés püspök áldotta meg. A rendezvényen – mások mellett – részt vett Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és Hargitai János (KDNP) baranyai országgyűlési képviselő is.

(MTI)

A címlapképen Latorcai Csaba a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb