Több országban összroppanhat az oktatás a bevándorlók miatt

Egy tanulmány szerint az etnikailag homogénebb országokban jobban teljesítenek a diákok, szemben azokkkal az államokkal, ahol sokszínűbb a társadalom. Franciaország és Belgium például még Németországnál is rosszabb helyzetben van ebben a tekintetben, de Spanyolország is a németek mögött szerepel a ranglistán.

Egy nemzetközi felmérésből kiderült, Németországban a negyedikes tanulók negyede nem felel meg a minimális normáknak az olvasás és szövegértés szempontjából. A német diákok gyengülő teljesítménye a politikusok és szakértők körében is aggodalmat váltott ki, mivel ennek köszönhetően az ország gazdasági és társadalmi kilátásai is egyre negatívabbak.

A probléma okának Németország átalakuló bevándorlási rendszerét tekintik, amelynek következtében a német nemzetiségű diákok aránya jelentősen csökkent.

Németország az elmúlt években több millió bevándorlót fogadott be, a multikulturális diákközösség ellenben nem erősséggé, hanem az oktatási rendszer gyengeségének látszik, mivel sok gyermek nehezen beszél németül, mindennaposak a támadások, és a szülői értekezleteken rendszeresen tolmácsra van szükség.

Egy német iskola izgazgatója elmondta, hogy 23 különböző nemzet találkozik az iskola udvarán, akik közül néhányan egyáltalán nem értik egymást, és akik néha ellenséges régiókból származnak.


Hirdetés

Rengeteg szülői értekezletre van szükségünk, amelyek többnyire tolmácsokkal zajlanak. És ezzel el is érkeztünk az egyik okhoz, amiért a tanári hivatás egyre kevésbé vonzó: a pszichés stressz óriási, és jelentősen megnőtt. Ráadásul a tanárokkal szembeni agresszió és tiszteletlenség olyan szintű, hogy sokan közülük képtelenek megbirkózni vele

– számolt be az intézményvezető.

Összességében elmondható, hogy a németországi általános iskolákba járó gyerekek 38 százaléka migráns hátterű. Néhány ilyen intézményben az antiszemitizmus mindennapos, a muszlim diákok a zsidó diákokat bántják elsősorban.

Az alacsony iskolai teljesítmény mellett országszerte arról számolnak be az oktatási intézmények dolgozói, hogy drasztikusan megszaporodtak az erőszakos esetek az osztálytermekben és sok esetben ki sem rúghatják a diákokat, mert a környéken nem áll rendelkezésre másik iskola számukra.

Forrás: magyarnemzet.hu

A címlapkép forrása Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb