Ungváry Zsolt: Tökmagjankók és a saruszíj
Akik építeni nem tudnak, azok rombolnak. A tagadás luciferi szelleme kerítette őket hatalmába, mindenben a hibát, a bírálhatót keresik, miközben ők maguk soha semmit nem tettek, nem adtak hozzá szűkebb, vagy tágabb környezetükhöz. Mondanám, hogy ez a lényegük, ehhez értenek, de valójában ezt is olyan szellemtelenül, kiszámíthatóan, egysíkúan végzik, miközben arcukra fagy a vicsorgást leplező groteszk mosoly, a szeretethiányos isten nélküli szerencsétlenségük.
A pusztítást viszont nem kicsiben űzik, mint aki dühében bever egy ablakot, vagy kígyót-békát kiabál a szomszédjára. Ők nagyvadakat akarnak elejteni, ezzel magukat is, sekélyes kis gyűlöletüket felminősítve, országos rangra emelve.
Ezúttal Böjte Csabába próbáltak belerúgni néhányan, kihasználva az ezernyi árvával foglalkozó több tucatnyi gondozó-pedagógus között megbúvó gonoszt, és a szerzetes ellen fordítva a gyermekbántalmazási ügyet.
Több tökmagjankó is beszállt ebbe a médiaharcba, de Csaba testvér tekintélyét, hogy ne mondjam, mítoszát ezzel megkarcolni is alig tudták. Akik eddig nem hallottak róla, nem ismerték tevékenységét, azok valószínűleg most sem mutattak túl nagy érdeklődést, akik pedig évtizedek alatt a szívükbe zárták, nem fogják onnan kivetni. Szerencsére sokan – a tökmagjankóknál herkulesibb alakok – megvédték őt, bár nem hiszem, hogy rászorulna bárki védelmére.
Arra azonban jó lehet a lebukott pedofil ügye, hogy konszenzust teremtsen ebben a kérdésben: a pedofil ragadozókat, homoszexuális cukros bácsikat, pozíciójukkal visszaélő ferde hajlamúakat ki kell szűrni a rendszerből, és meg kell büntetni.
Azok a szélsőséges feministák és liberális ateisták, akik az egyházat a homoszexuális papok bűneivel támadták, valójában az egyházat akarták gyengíteni, holott a baj a szexuális bűnözőkkel van. Miközben minden fórumon védik a deviáns magatartást, szivárványos zászlókkal és pride-okkal ünnepelnek, ám ha a keresztény, vagy magyar világban ütik fel ezek a jelenségek a fejüket, az egyház vagy a nemzet mocskolására használják. Abban viszont egyetérthetünk mindannyian, hogy ezeket a bűnöket kell elsősorban nevesíteni, elítélni és nem az intézményt bírálni, ahol felbukkant. Az erre hajlamosakat pedig ki kell gyomlálni a rendszerből.
Fogjunk össze, tüntessük el a pedofilokat, erőszaktevőket a gyerekek közeléből (hoppá, hiszen erről népszavazás is volt és törvény is született), és tisztítsuk meg az egyházat, az iskolákat, sportklubokat, menhelyeket tőlük.
És ha ebben kialakult ez a várva várt konszenzus konzervatív nemzeti keresztények és liberális ateista globalisták között, akkor volna még egy javaslatom (korábban már megtettem, nem sok reakció volt rá): minket, szuverenista magyarokat roppantul irritál az 1945-ös gyalázatos szovjet megszállás emlékműve a Szabadság téren. A másik táborban újabban komoly indulat feszül az oroszokkal szemben, amit az agresszor elleni Amerika-barát ruszofóbiájuk táplál. Bontsuk le közösen ezt az emlékművet! Budaházy már 2006-ban megpróbálta, akkor megbüntették érte. Harminchárom évvel a rendszerváltás után igazán itt volna az ideje.
Kíváncsi vagyok, nyugatról kapnánk-e érte végre piros pontot.
A címlapképen a Szabadság-téri szovjet emlékmű látható Budapesten, 2023.05.24-én. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián
