Ők szólalnak fel az idei csíksomlyói búcsún

Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka, a nagymise főcelebránsa pedig Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke – közölte pénteken az erdélyi római katolikus portál, a Romkat.ro az erdélyi ferencesek és a csíksomlyói kegytemplom vezetőségének levelét közreadva.

Az idei búcsús nagymisét pünkösd szombatján, május 27-én, a Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben a a Hármashalom-oltárnál tartják meg, helyi idő szerint 12.30-kor (magyar idő szerinti 11.30-kor), szombat délután 17 órától pedig Mariut Felix forrófalvi plébános csángó misét celebrál a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. A kegytemplomban péntekről szombatra virradóan virrasztás lesz, szombaton 18 órától pedig pünkösdi vigília-szentmise – közölték a szervezők. A pünkösdi fogadalmi búcsú mottója:

Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!

Az idei jelmondatul Assisi Szent Ferenc egyik imájának egy részletét választották, abból az alkalomból, hogy a ferences rend 800 éve kapta meg működéséhez az írásos pápai megerősítést.

Immár 456 éve minden igaz magyar szíve idehúz, Csíksomlyóra. Itt találja meg küzdelmes, vergődő életének vigaszát, reményét és támaszát. Úgy jön ide, mint a bajba jutott, aggódó, félő gyermek az édesanyjához. Idehozza könnyeit, gyászát, bánatát s kevéske örömét, és reménykedve kéri anyai oltalmát küzdelmes életéhez (…) Csíksomlyói Szűzanya könyörögj érettünk! Ne kelljen pirulnunk őseink előtt!

– idézte a csíksomlyói ferenceseknek a zarándokokhoz intézett levelét a közlemény.

(MTI)

A címlapképen résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre