Rétvári Bence: Már az egészségügyi leletek egy része is megtekinthető az Egészségablakban

Az e-receptek után a leletek és egyéb orvosi dokumentáció is elérhető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjában – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence elmondta, az eredetileg a koronavírus oltási igazolvány digitális változataként használt applikáció fejlesztésének első szakaszában a recepteket tudták a felhasználók megnézni, ezentúl pedig a leleteket is. Mint mondta,

elindult a leletek megtekinthetőségének tesztidőszaka; júliusig az elmúlt három hónap leleteit találhatják meg a felhasználók a telefonjukra letöltött applikációban. A tesztidőszak lezárultával pedig a páciens az összes egészségügyi dokumentációját láthatja a mobilján is.

Így például a különböző laboreredmények, ambuláns lapok, az ellátó intézmény és orvos neve – ismertette. A dokumentumok letölthető, így azok offline állapotban is megtekinthetők.

Rétvári Bence kitért arra, hogy az eddig az alkalmazás-áruházakban megtalálható applikáció nevet is váltott, a letöltéskor, illetve a frissítéskor már az Egészségablak név alatt található a program. Megújult a logó is, amely mostantól egy piros-fehér-zöld keresztet mutat, illetve a nemzeti címer is látható a belépési oldalon.

Az államtitkár hozzátette, az applikációt több mint 2,2 millióan töltötték már le, az e-recept funkciót pedig 211 ezren használták eddig.

A fejlesztésekkel egy jelentős és komplett egészségügyi alkalmazássá vált az applikáció – emelte ki Rétvári Bence, aki elmondta: az alkalmazást további hasznos és kényelmi funkciókkal kívánják fejleszteni.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Rétvári Bence

'Fel a tetejéhez' gomb