Erkölcstelenség háborús győzelmet követelni

„Ami az atomvillanást illeti, legutóbb arról hallhattunk, hogy a britek nagy hatótávolságú rakétákat készülnek Ukrajnába küldeni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a hatalmi mámorban tobzódó nyugati balliberális tábor óriási veszélyt jelent a világra. Egy szélsőséges háborús propagandista egy amerikai tv-műsorban görcsösen azt kérdezgette Donald Trumptól, hogy akarja-e Ukrajna győzelmét a háborúban” − Bánó Attila publicistával, történelmi ismeretterjesztő könyvek írójával a Gondola közölt interjút.

− Aki ma azt akarja, hogy Ukrajna győzzön a háborúban, az egyben azt is akarja, hogy több tízezer ukrán katona – és nagyjából ugyanennyi orosz fiatal – haljon meg. A fősodor média vajon a jövőben is erkölcsi magaslatra emeli ezeket a dühöngőket?

− Megjósolható, hogy jó ideig sajnos igen. A háborús propaganda legemblematikusabb figurája ma Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, akit nem csak a nyugati média igyekszik nemzeti hősként, a demokrácia védelmezőjeként ábrázolni, hanem állam- és kormányfők is, akik a legmagasabb kitüntetésekkel halmozzák el. A média hatalmas hangerővel sulykolja a fejekbe, hogy ezt a háborút az oroszok kezdték, és egyetlen szót sem ejt azokról az előzményekről, amelyek kiváltották az orosz agressziót.

Nem hallunk az Ukrajna keleti megyéiben többségben élő oroszokkal szembeni kegyetlenkedésekről, a barátságtalan nyelvtörvényről, az amerikai befolyás növekedéséről, Zelenszkijnek az oroszokat irritáló terveiről, amelyek a NATO-csatlakozás szándékát is tartalmazták.

Minderről nem hallani, csak arról, hogy a történtekért minden felelősség Putyint és Oroszországot terheli.

– Egy magyarországi szélsőséges párt elnöke is arra akarja rávenni a kormányfőt, hogy „az igazi békét”, az orosz hadseregnek a korábbi ukrán területekről való kivonulását pártolja.

− A magyarországi balliberálisok egy követ fújnak nyugati cimboráikkal. Szerintük a békét az hozza el, ha az oroszok felteszik a kezüket és meghátrálnak. Ez egy nevetséges ábránd.


Hirdetés
Az viszont realitás, hogy a nyugati, főként az amerikai hadiipar fontos szereplője és támogatója a háborús folyamatoknak. Ez az „üzletág” különösen érdekelt abban, hogy a termékei minél nagyobb mennyiségben fogyjanak.

Háborús viszonyok között szaporodnak a megrendelések, virágzik az üzlet, és itt hatványozottan érvényes a tétel, miszerint legfőbb érték a bevétel. A hadiipar számtalan módon és rejtett csatornán keresztül honorálhatja a háború propagandistáit: politikusokat, pártokat, civil szervezeteket és persze a médiát. E honorálás tényéről akkor is meg lehetünk győződve, ha nincs rálátásunk a titkos pénzmozgásokra és bankszámlákra.

Amikor például Jens Stoltenberg, a NATO-főtitkára szemrebbenés nélkül semmibe veszi a védelmi szövetség szabályait és kilátásba helyezi a háborúban álló Ukrajna NATO-ba való felvételét, akkor ezt nyilván nem érdek nélkül teszi.

– Az USA sok milliárd dollár „támogatásról” beszél, ezt a pénzt azonban szinte soha nem Ukrajnának adja, hanem a saját fegyvergyárait tömi. A Fehér Ház miért nem éri fel ésszel, hogy az eszkaláció egyszer csak tőle függetlenül elszabadulhat, és terepen lévő amerikai katonák hallhatják meg a parancsot: „atomvillanás balról”?

− A NATO-nak az ukrajnai háborúval kapcsolatban semleges magatartást kellene tanúsítania, de a „békeszerető” és „védekező” katonai szövetség nem a saját doktrínája szerint cselekszik. Ehelyett szembemegy saját elveivel, és szinte mindenben eleget tesz az amerikai érdekeket megszállottan kiszolgáló ukrán elnök követeléseinek. A nyakló nélküli fegyverszállítások összefüggnek azzal, hogy az Ukrajnát támogató dollármilliárdok zöme visszavándorol a nyugati zsebekbe.

Ami az atomvillanást illeti, legutóbb arról hallhattunk, hogy a britek nagy hatótávolságú rakétákat készülnek Ukrajnába küldeni. Mintha megőrültek volna. Teljesen nyilvánvaló, hogy a hatalmi mámorban tobzódó nyugati balliberális tábor óriási veszélyt jelent a világra. Vezetői feltehetően abból indulnak ki, hogy háborús viszonyok között katonailag sikeresek lehetnek. Ezt a meggyőződést az táplálhatja, hogy a békeidők nem kedveznek nekik, mert gazdaságilag nemsokára alulmaradnak Kína és más erősödő nemzetekkel szemben. Ezt nem képesek elviselni, és inkább kockáztatják az atomháborút. A világ népeinek közös érdeke, hogy mielőbb megállítsuk őket.

Forrás: Gondola.hu/Molnár Pál

A címlapképen ukrán katonák láthatók a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Marjinka környékén húzódó fronton 2023. május 8-án. Forrás: MTI/AP/Libkos

'Fel a tetejéhez' gomb