Több tízezren álltak ki Bagdy Emőke mellett 

A CitizenGO keresztény-konzervatív szervezet vette védelmébe Dr. Bagdy Emőkét, miután a Szkeptikus Társaság neki ítélte oda az általuk ironikusnak titulált Laposföld-díjat.  A CitizenGo több mint 22 ezer aláírást gyűjtött össze a szakpszichológus mellé állva. Bagdy Emőke mellett közéleti szereplők és politikusok is elítélték a Laposföld-ügy hátterében álló szándékokat és a lejárató akciót – írta a Mandiner. 

A szervezet képviselői hétfőn találkoztak a szakpszichológussal, hogy átadják neki az aláírásokat és megerősítsék kiállásukat mellette, valamint köszönetet mondtak neki, amiért fel meri vállalni szakmai véleményét nagy nyilvánosság előtt, akkor is, ha azzal támadási felületet ad a „progresszívoknak”. 

„Ezeket a gyűrődéseket megszoktam. Hogy engem ilyen, vagy olyan koholt vádak alapján támadnak, nem újdonság. Ma is konok vagyok és eltökélt, és ha ellenszelet érzek, akkor számomra vonzó kihívás, hogy felvegyem a kesztyűt” – emelte ki, felidézve, hogy gyerekként a kommunista rezsim a családját üldözte, majd őt is megpróbálta ellehetetleníteni, ezért már fiatalon elhatározta, hogy jó célokat fog szolgálni. 

Mint mondta, vallását gyakorló keresztényként egyedül Istent féli, emberektől nem tart. Ezért az ütéseket, túl azon, hogy megszokta őket, már nem is nagyon érzi, főleg, mert azt látja, hogy indulattól fűtött akciókról van szó. A támadások igazi indokaként a „tehetetlenség gyűlöletét” azonosította, szeri9nte ilyenkor a támadóban annyi agresszió halmozódik fel, hogy tettei „színvonal alattivá” válnak.

Hozzátette azt is, hogy a tudomány csak egy bizonyos szintig tudja segíteni a megértést, e szint fölött pedig „már senki nem tud semmit, viszont véleménye van róla”. Az ateista világnézettel elfogadó, de cserébe a viszonzást is elvárja. 

„Az egész Laposföld-ügyben az volt a döbbenetes, hogy itt szó sincs tiszteletről, véleménycseréről, a másik ember meghallgatásáról” – jelentette ki, hozzátéve, hogy „senki ezek közül az emberek közül meg nem kérdezte, hogy én ki vagyok, mi vagyok, miért mondom azt, amit mondok”.

Forrás: Mandiner 

Címlapkép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre