Kaszab Zoltán: Budapest lett a politikai eszközzé silányított város

Mostanában ha Gyurcsány Ferenc megszólal, akkor biztosak lehetünk abban, hogy leleplezi magát, vagy pártja törekvéseit. Így volt ez pár héttel ezelőtt, a Spirit FM-nek adott interjújában, amikor arról beszélt, hogy a DK azon dolgozik Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó Uniós forrásokat. Most újabb nyilatkozatában a fővárosi viszonyokról rántotta le a leplet.

A bukott miniszterelnök már az említett Spirit FM-es interjúban is keményen odaszúrt Karácsony Gergely főpolgármesternek, mondván nem teljesíti hazafias kötelezettségét és nem konfrontálódik a kormánnyal. És láss csodát! A nyilvános kritika, üzenet, vagy talán selyemzsinór után Karácsony hangnemet váltott és a főpolgármesteri hivatal elkezdett a város kormány miatti csődjéről beszélni.

Persze azt nem tette hozzá, hogy Tarlós István 200 milliárd forintot hagyott a kasszában, Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint pedig nagyjából ugyanennyivel nőttek a város adóbevételei az elmúlt 4 évben az azt megelőző 4 évhez képest. Hogy az összesen 400 milliárdos többlet hová tűnt, azt tehát nem tudjuk.

De vissza az eredeti történethez! Karácsony odáig ment a keménykedésben, hogy azzal kezdett fenyegetőzni, hogy Budapest nem fizeti be a rá törvényesen kirótt, úgynevezett szolidaritási adó egy részét. Ami eleve visszás, hiszen


Hirdetés
ha a város nem teljesíti a közteherviselési kötelezettségét, akkor hogyan várhatná ezt el a lakóitól? Ezek után joggal mondhatná azt például egy vállalkozó, hogy a bevételei után nem fizet iparűzési adót, mert egyébként veszteséges volt?

Ráadásul a morális károkon túl az egész egy politikai blöff. A Magyar Államkincstárnál vezetett számláról ugyanis maga a Kincstár vonja le az adó összegét, tehát hiába nincs szándék annak befizetésére, a Kincstár tenni fogja a dolgát. 

A gesztus ugyanakkor célt ért, hiszen Gyurcsány Ferenc egy, a napokban adott interjújában meg is dicsérte Karácsony Gergelyt a lépés miatt, újfent kiemelve, hogy a helyes politikai magatartás az, hogy hogyan lehet minél több pénzt kicsikarni ebből a kormányból. Ha esetleg Karácsony elfelejtette volna, a valódi vezér tehát ismét emlékeztette, hogy az a feladata, hogy keménykedjen a kormánnyal. De miért teszi meg Karácsony kritika nélkül azt, amit Gyurcsány kér tőle? Azért mert

a főpolgármesternek valójában nincs önálló politikai mozgástere.

A Közgyűlésben a 6 fős DK frakció akarata nélkül semmilyen kezdeményezést nem tud végigvinni, jövőre pedig csak akkor állhat újra a rajtvonalhoz a választáson, ha a DK is beáll mögé. Illetve megteheti ezt a Gyurcsány-párt nélkül is, de akkor semmilyen reális esélye nincs a győzelemre. Ezt a bukott kormányfő is pontosan tudja, nem véletlenül lebegteti Karácsony támogatását. Hiszen így tudja valóban marionett bábuként irányítani a valódi támogatottság nélküli pártban politizáló főpolgármestert. 

A fő kérdés ugyanakkor valójában nem is Karácsony és Gyurcsány viszonya, hanem hogy kettejük kakaskodásának miért kell, hogy a budapestiek igyák meg a levét? Miért kell egyáltalán egy polgármesternek a kormánnyal konfrontálódnia? Nagyon jó példák vannak arra, hogy egy ellenzéki városvezető hogyan tud bizonyos ügyek mentén együttműködni a kabinettel. Miskolc, Salgótarján, vagy épp Eger első embere tudna erről mesélni. Persze itt sem zökkenőmentes az együttműködés, de

ezek a példák mutatják, hogy a kormány igenis érdekelt abban, hogy minden település, még az ellenzéki vezetésűek is fejlődjenek.

És hogy kollaboránsok lennének az említett városok vezetői? Nem gondolom. Sőt, éppen ők azok, akik azt teszik, amire a választók felhatalmazták őket. Képviselik városuk érdekeit és dolgoznak a fejlődéséért. Pontosan a demokráciára oly’ sokszor hivatkozó Gyurcsány Ferenc az, aki szembeköpi a demokráciát azzal, hogy az emberei által irányított városokat és Budapestet is a saját politikai játszmáinak túszává teszi. Mert a választók nem erre hatalmazták fel, a városvezető – ahogyan a neve is mutatja – a várost vezeti és nem elsősorban pártpolitikus. Bízzunk benne, hogy 2024-ben ezt a budapestiek többsége is megérzi majd.

A címlapképen Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Magyar György ügyvéd látható az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb