Rendőrök lepték el a varsói orosz nagykövetséget – VIDEÓ

Rendőri kísérettel érkeztek szombat reggel Varsó önkormányzatának munkatársai a lengyel fővárosban működő orosz nagykövetség iskolaépületéhez, amelyet helyi idő szerint szombaton délután négy óráig (magyar idő szerint hat óráig) ki kell ürítenie a diplomáciai személyzetnek.

Varsó döntését határozottan elutasítja Moszkva- nyilatkozatt Szergej Andrejev orosz nagykövet a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek. A diplomata elmondta, nem tudja megjósolni, milyen válaszlépéssel készülhet a Kreml, azt azonban hangsúlyozta, az iskolaépület lefoglalása illegális cselekedetnek minősül. Hozzátette: a diákok oktatása a diplomáciai képviselet egy másik épületében fog folytatódni, a kiírt vizsgákat is le fogják tudni tenni a tanulók.

 

A lengyel sajtó közlése szerint korábban a lengyel külügyminisztérium hírt adott arról, hogy megkereste az illetékes hatóságokat két ingatlannal kapcsolatban, amelyek a tárca szerint illegálisan vannak Oroszország tulajdonában és nem diplomáciai munkára használják. Az Informer lengyel portál azt írta, ezek egyike a nagykövetség iskolája volt, a másik épület pedig egy, az orosz diplomatáknak otthont adó épület volt.

Forrás: Magyar Nemzet

A címlapképen  az orosz nagykövetség Varsóban. Fotó: AFP/Janek Skarzynski

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre