Ungváry Zsolt: Egy pesti kivándorló

Budapesten születtem, ahogy apám és anyám is. Nem voltak vidéki nagyszüleim sem, kétszáz méteren belül laktak mind; lakóhelyi ismeretség volt a szüleimé, ugyanabban a kerületben éltek halálukig, ahol a világra jöttek. Nyaranta lementünk a Balatonra. Igen, le, most is ezt mondom, mi így használtuk.

Budán sokáig alig jártam, csak a Gellérthegyen. Aztán megismertem a későbbi feleségemet, aki viszont budai volt (már a szülei is), átkerültem a Duna jobb partjára, ott is ragadtam, csak a szüleimet látogattam Zuglóban. Amióta meghaltak, jószerivel alig jutok át a pesti oldalra.

Minden fontos Budapesten történt velem: ott jártam iskolába, egyetemre, ott kötöttem házasságot, alapítottam családot, első munkahelyeim is ott voltak. Fiatal korom meghatározó élményeként tüntettem március tizenötödikéken Petőfi szobrától a Kossuth téren és Margit hídon át a Batthyány térig. A hősök terén Nagy Imre temetése idéződik fel, a Haller utca környékén az autós iskola, ahol vezetni tanultam a pesti forgalomban.

A folyamatot a katonaság szakította meg, egy évig Zalában, Lentiben hajtottam álomra a fejemet; amikor ott a bunkó pestieket emlegették, rosszul esett, mert végül is az identitásom része volt.

Később aztán szép lassan elkezdett lekopni rólam. A 2002-es választás sokkoló pillanataiban átéreztem Horthy sokat idézett sorait a városról, amely megtagadta ezeréves múltját, sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözött. Amibivalenssé vált, hová is tartozom. Akkoriban kirándultunk egy csapattal a Somló hegyen, s amikor a helyiek megtudták, honnan jöttünk, csaknem leköptek. Pedig abban a társaságban magasan felülreprezentáltak voltak a jobboldali szavazók.

Az emberek ugyanis sokfélék: amiképpen a magyarok között is léteznek Horváth Csabák, Donáth Annák és Ujhelyiek, a leliberálisozott pestiek sem gondolkodnak egyformán. Amikor Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, pálmaágakkal és hozsannával fogadták, öt nap múlva a város lakói keresztre feszíttették. Nem a hangulatuk változott, hanem vasárnap Krisztus követői, pénteken pedig az ellenségei lettek a hangadók.

Nem hiszem, hogy beletörődhetünk abba, hogy a főváros elvesszen, még ha naponta rá is csodálkozunk, vajon mi vihette rá emberek százezreit, hogy egy Karácsony-szerű figura mellé tegyék a voksukat? Hogyan választhatott egy város ennyire alkalmatlan főpolgármestert, ami különösen azóta bántó, amióta láttuk, mi minden valósulhatna meg egy tehetséges vezető alatt. Ez azonban már lehet, hogy nem az én harcom.

Január vége óta, életemben először, hivatalosan is vidéki lakos lettem. Ténylegesen már sokkal korábban, de még sokáig, ha megkérdezték vidéken vagy akár külföldön, hová valósi vagyok, azt feleltem rá, budapesti. Pedig már idegenül mozgok az emberek között, ha elvetődöm Pestre; gyanakodva figyelem őket utcán, villamoson, színházban.

A dédszüleim közül csak egy, az ükszüleim közül senki sem született Budapesten. Én visszatértem vidékre, de a két nagyobb gyerekem házastársával együtt a fővárosban lakik. Lehet, hogy mégis végleg Budapesten ragad a família. Én viszont már aligha költözöm vissza.

A címlapkép forrása: Unsplash.com