Molnár Miklós atya: Ferenc pápát fogadjuk, vagy a saját kivetülésünket?

Az elmúlt években felfigyeltem egy nehéz jelenségre nemzetünk szokásai között. Gyakorta éppen azokat vetjük ki magunk közül, akik értünk sokat dolgoztak. Olyanok is kritikát fogalmaznak meg, akik semmit nem tettek le az asztalra. És gyakran pletyka szintű hírekre támaszkodva alkotunk képet különböző személyekről és eseményekről. Mintha súlytalanná vált volna az ítéletünk, miközben éppen ezzel kárhoztatunk másokat, vagy sodorjuk őket kiábrándultságba, reménytelenségbe. És szinte természetesnek vesszük, hogy mindezt alpári és egyre igénytelenebb stílusban engedjük meg magunknak.

Ferenc pápa Magyarországra látogat. Mondhatnám, hogy immár negyedszerre, hiszen Csíksomlyó, Budapest, Pozsony után most ismét hozzánk jön. Az első pápa, aki körbe látogatja hazánkat. Most éppen örülnek neki azok, akik eddig megengedhetetlen stílusban nyilatkoztak róla, vagy azok, akik máig nem értenek egyet a tanításával, de azok is nagy szeretettel fogadják, akik – mivel felszínesen figyeltek oda a szavaira – kritizálták a társadalmi tanítását. Persze, jelennek meg cikkek, amelyek szeretnék ezt az örömet is beárnyékolni, s igyekeznek magukból kivetítve egy olyan képet festeni az érkezéséről, mely szerint azért jön, mert Magyarország rosszul csinál valamit. Íródnak már a cikkek azok tollából is, akik akár minden héten készek hazugságok árán is kritizálni és támadni az Egyházat, vagy rágalmazni annak vezetését. Már megint mindenki a maga véleményének igazolását keresi ebben az eseményben.

Vajon nem önmagunkat keressük és találjuk meg állandóan? Olvasgattam írásokat, hallgattam elmélkedéseket erről a megtisztelő látogatásról, és valahogy egyszer sem találkoztam azzal a felvetéssel, hogy ’talán éppen az én orromra akar koppintani a pápa, azért jön’. Mindenkivel egyetértene? Aligha… Sajnos, abban is biztos vagyok, hogy mikor majd távozik, akkor is mindenki a saját véleményének megerősítését fogja kiemelni az apostoli útból!

Lehet, hogy kicsit követhetetlen, vagy szedett-vedett ez a cikk! Bennem csak egy vágy van, ami naiv, de hasznos célt szolgál. Szeretném, ha csak megengednénk, hogy a Szentatya meglátogasson minket, úgy, ahogy szeretne velünk lenni! Szeretném, ha csak engednénk neki, hogy elmondja, amit akar, hogy meghallgassuk, amit velünk szeretne közölni! Amikor a NEK-en itt járt, kifejezte szeretetét és lelkesedését felénk, és ennek tükrében elmondta, hogy szeretne visszatérni majd. Nehezen hiszem, hogy kioktatni akarna. Elmondja majd, hogy mit helyezne a szívünkre, hogy mit gondol, mire kellene odafigyelnünk, de ha már most tudni véljük mire megy ki a játék, akkor semmit nem fogunk meghallani Krisztus Földi Helytartójának útmutatásából!

Ha megengedjük magunknak továbbra is, hogy süketek legyünk mások szavaira, vagy hogy mindenkivel és mindennel szemben csak a bennünk lakó rosszat lássuk meg, semmit nem ad majd nekünk ez a találkozás. Micsoda elvesztegetett idő, pénz, energia lenne! Elvesztegetett jelen és jövő… Legyünk készek befogadni és meghallani!


Hirdetés
A látogatás jelmondata – „Krisztus a jövőnk!” –, csak akkor válik valósággá, ha félretesszük a túlméretezett egónkat és helyet adunk az Istennek. Különben sem Krisztusunk, sem jövőnk nem igen lesz. Egymást rágó, egymás ellen hangulatot keltő, áskálódó, romboló csoporttá alakulunk. Szabadításra szorulunk, mert túl sok helyet engedtünk ezeknek magunkban és a népünkben! A belső nyugtalanságunk, félelmeink, önsorsrontásunk, igazságtalanságaink már mindenkire rávetik az árnyékukat. Honnan jöhetne szabadulás, ha nem a pápától, ha nem Istentől?

Még pár nap, és kiderül, mennyire becsüljük meg azt az ajándékot, melyet a történelemnek ezen szakaszában, az Anyaszentegyházon keresztül maga Isten akar adni nekünk! Imádsággal készüljünk, hogy a szívünk nyitott legyen, az akaratunk tiszta, a vágyaink igazak, a fülünk ne legyen süket és a szemünk ne legyen vak! Ma van annak a nagy apostolnak, Szt. Adalbertnek az ünnepe, aki a királyi családunknak az elsők között hirdette az evangéliumot. Kérjük az ő közbenjárását az apostolok fejének, a pápának látogatásáért és hazánkért, melynek tanítója volt!

A címlapképen Ferenc pápa hetenkénti általános kihallgatására érkezik a vatikáni Szent Péter térre 2023. április 5-én. Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

'Fel a tetejéhez' gomb