Hal Melinda: Szomorú, hogy a farkas iránti együttérzés túlmegy a gyermekek védelme iránti figyelmen

A napokban történt, hogy Nyíregyházán egy kétéves kisfiú holttestére és egy egy év körüli sérült kislányra bukkantak egy autó csomagtartójában. Azonban ennek a tragédiának híre közel sem tett meg akkora utat a magyar sajtóban, mint a svájci farkas története, akit egy vadász állítólag kutyának nézte és lelőtte. Hogy ez miért lehetséges, hogy egy farkas halála jobban megmozgatta az embereket, mint egy kisgyermeké, Hal Melinda klinikai szakpszichológust, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatóját kérdeztük.

Hal Melinda mindkét esettel kapcsolatban kiemelte, a közvéleményt összességében a legjobban azok a témakörök mozgatják, amik egyrészt meghökkentőek, másrészt a reklámpszichológia alapján a legjobban azok a reklámok nézettsége magas, amelyben állat, illetve gyermek van.

Most itt úgy látjuk, hogy irreálisan nagyobb figyelmet kap egy állatnak a kilövése – nyilván tragikus halála, amit nem vitatunk el – mint hogyha egy gyermeket bántalmaznak. Úgy néz ki nekem sok esetben, hogy az emberi halálhoz nagyon is hozzászoktunk. Sajnos egy olyan erőszakos világban élünk, ahol hozzászoktunk, hogy például az akciófilmekben nem az jut eszünkbe hogy most a lekaszaboltak családja milyen gyászt élhet át, hanem inkább drukkolunk a főhősnek.

– fogalmazott a klinikai szakpszichológus, aki szerint a médiában található nagy mennyiségű negatív hír miatt ez már kevésbé ütheti meg az emberek ingerküszöbét. Leszögezte, ilyen szempontból szomorú, hogy az állatok felé tanúsított együttérzés – hogyha tényleg mérések bizonyítják – túlmegy a gyermekek védelme iránti figyelmen.  Hal Melinda elmondása szerint azonban rengeteg komment érkezett a kisgyermek halálával kapcsolatban, amivel egyet is ért, hogy a gyermekvédelem önmagában is nagyobb teret követel! Sokkal nagyobb teret!

Talán nem beszélünk eleget a lelki tényezőkről, a bántalmazás és a traumának a következményeiről.  Például az is érdekes, hogy ebben a hírben nem igazán beszéltünk arról az egy éves kislányról, aki szintén ott volt abban az autóban, aki szintén traumát és súlyos sérüléseket szenvedett, és róla érdekes módon én alig-alig látok valamit megjelenni. Mi van azzal a szülőanyával, aki most gyászt él át, és közben kellene gondozni a másik pici gyerekeket?

– fejtette ki Hal Melinda. Hozzáfűzte, szerinte ilyenkor az érintetteknek szüksége van egy mentális szakemberre, akit a gyermekvédelmi hálózat biztosít. Ugyan a nyomozás még tart, de a szakpszichológus véleménye szerint sokkal előbb kellett volna észlelnie nagyon-nagyon sok embernek, és talán elkerülhető a tragédia.

Sokszor elhárító mechanizmusként használjuk, hogy egy rendszerre próbáljuk terelni a figyelmet, minthogy az egyén és az emberi felelősségre fektetnénk hangsúlyt. Amiben én egyáltalán nem csak a közvetlen érintettekre gondolok, hiszek róluk és szerepükről még nagyon keveset tudunk. Hol voltak a figyelemmel eljáró embertársak?

– fogalmazott az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója. Áttérve a kilőtt farkasra, Hal Melinda szerint ennek a hírnek a felkapásában volt valamennyi politikai háttér is. 

És ezt többek között abból látom – bár felmérést nem készítettem róla – de volt nagyon sok ilyen komment, hogy na Magyarországon ez is megtörténhet. Hát mi köze ennek ahhoz, hogy ez most Magyarország?

– tette fel a kérdést, felelevenítve azt az incidenst, mikor évekkel ezelőtt Afrikában egy magyar gyűrűzött gólyát öltek meg. Akkor az afrikai személyekre nem zúdult ekkora harag, mint erre a vadászra, annak ellenére, hogy több vadászati társaság és állatvédő szervezet írt cikket, mi szerint a környező országokban lényegesen több téves vadkilövés van.

Ezért gondolom én azt, hogy egy-egy hírt politikai oldalak felkapnak, és gerjesztik ezt az egyébként óriási általánosítás és nagyon hibás gondolatot, hogy ez a mi országunkban bármilyen szinten is elfogadott, vagy hogy bárki támogatná az ilyenfajta vadászatot, vagy egyáltalán ezt a fajta tevékenységet. Ezek szerintem óriási sztereotípiák és gyűlöletet szülnek. Ezúttal felhívnám a médiumok és a mögöttük állók figyelmét, hogy az energiákat érdemes lenne legnagyobb kincseink, a gyermekek védelmébe invesztálni! És ezúton szeretném kifejezni mélységes megrendülésemet a gyermekek sérülését illetően minden érintettnek!

– fejtette ki Hal Melinda, hozzátéve, ez állhat annak a hátterében, hogy a kilőtt farkas esete alkalmas volt erre a fajta manipulációra. 

'Fel a tetejéhez' gomb