A szudáni konfliktussal ismét szertefoszlott a helyi keresztények reménye

A szudáni keresztények számára az újonnan kiéleződött katonai konfliktus mindenekelőtt egy dolgot jelent: jó esély van rá, hogy ismét szertefoszlanak az alapvető jogokhoz és a biztonságukhoz fűzött reményeik.

Nagyszombaton harcok törtek ki az országban, amikor a Mohamed Hamdan Daglo, ismertebb nevén Hemedti tábornok, az ország de facto vezetőjének, Abdel-Fattah Burháninak a riválisa vezette Félkatonai Gyors Támogató Erők (RSF) megtámadta a hadsereg több támaszpontját. 

Burháni azzal vádolja az RSF vezetőjét, Hemedtit, aki a múlt hétig a helyettese volt a két évvel korábbi puccs után megalakított katonai tanácsban, hogy meg akarja kaparintani a hatalmat. A két tábornok 2019-ben még közösen vett rész Omar el-Besír diktátor uralmának megdöntésében. Konfliktusukat a polgári kormányzás visszaállítását célzó, nemzetközileg támogatott tervekkel kapcsolatos nézeteltérések, valamint a milícia reguláris hadseregbe való beolvasztásának terve körüli viták váltották ki.

A harcok egyre hevesebb irányt vettek, amelyeknek több civil is áldozatul esett, és olyan szintre jutottak, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja felfüggesztette a tevékenységét, miután három alkalmazottjuk életét vesztette. A Vöröskereszt szerint szinte lehetetlen humanitárius segítséget eljuttatni a főváros közelébe, az Orvosok Határok Nélkül pedig azt közölte, hogy az egészségügyi ellátórendszer javarészt összeomlott. 


Hirdetés

A felek megállapodtak egy 24 órás tűzszünetben, azonban ezt végül nem tartották be. Csütörtökön azt nyilatkozta Abdel-Fattáh Burháni katonai vezető, hogy elutasított minden további politikai vitát a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erőkkel. Azonban beleegyeztek egy 72 órás humanitárius tűzszünetbe a ramadánt lezáró ünnep idejére. Az ENSZ által sürgetett fegyvernyugvás péntek reggel lépett életbe, miután a konfliktusnak már több mint 350 áldozata van. A helyszíni beszámolók szerint a legsúlyosabb összecsapásokat a fővárosban, Kartúmban, valamint az ország nyugati részén lévő Darfúrban vívták.

A szudáni keresztények számára az újonnan kiéleződött katonai konfliktus mindenekelőtt egy dolgot jelent: jó esély van rá, hogy ismét szertefoszlanak az alapvető jogokhoz és a biztonságukhoz fűzött reményeik. 

Az ország jelentős része, több mint 90 százaléka muszlim, a keresztények a lakosság alig öt százalékát teszik ki. A 2019-es katonai puccsig Omar el-Basír uralta az országot, aki közel állt a radikális iszlámhoz, ezért a keresztények nem gyakorolhatták szabadon a vallásukat. 

A puccsot követő években kezdetben úgy tűnt, hogy a helyzet javulni fog, akár hosszú távon is. A hitehagyási törvények, azaz az iszlámról való hitváltás tilalma, valamint a lányok nemi szervének megcsonkítása törvényellenessé vált.

Aztán 2021-ben Szudán ismét káoszba süllyedt, a katonaság Burháni vezetésével puccsot hajtott végre, és ismét megerősödtek a radikális iszlámhoz fűződő szálak. A hadsereg viszont nem tudta teljesen átvenni a hatalmat, az RSF továbbra is önálló egységként volt jelen, Hemedti pedig nem elégedett meg azzal, hogy az ország második embere maradjon. 

„Nehéz megmondani, hogyan fog végződni ez a konfliktus a keresztények szempontjából” – magyarázza Fikiru Mehari, az Open Doors, az üldözött keresztényekkel foglalkozó civil szervezet régióért felelős szakértője. Elmondta, hogy egyesek szerint mindkét félnek valamilyen módon köze van el-Basírhoz, és így az ország iszlamistáihoz is, de azt hallotta, hogy az iszlamista csoportok inkább a hadsereg oldalára állnak. 

„Bárki is nyer, remélnünk kell, hogy Isten közbelép és segít a szudáni keresztényeken” – tette hozzá. 

Szerinte az emberi jogok érvényesülése érdekében polgári kormányra van szükség, nem pedig egy másik, tisztán katonai vezetésre, amely mindenekelőtt a hatalomra törekszik.

„Az országban élő keresztények mindenekelőtt egy dolgot kértek tőlünk: Imádkozzatok értünk!”.

A kartúmi katedrálist is támadás érte, Ezekiel Kondo érsek elmondta Nick Baines leedsi püspöknek, hogy április 17-én este rajtaütöttek az épületen, és megsemmisítették az autóikat lőfegyverek használatával. 

„Nagy a félelem. Az itteni gyülekezeteinkben élő nagyszámú szudáni közösség fél. Jelenleg keményen imádkozunk és próbáljuk tartani velük a kapcsolatot” – tette hozzá. 

Ferenc pápa április 16-án, vasárnap, a Szent Péter téren azt arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak Szudánért, hogy az ország rivális katonai csoportjai tegyék le a fegyvert és törekedjenek a békére.

„Aggodalommal követem a Szudánban zajló eseményeket. Közel állok a szudáni néphez, amelyet már így is megpróbáltatások értek, és arra kérem Önöket, hogy imádkozzanak azért, hogy letegyék a fegyvert, és a béke és a harmónia útjára lépjenek” – kérte a Szentatya. 

Forrás: MTI/Pro Medien Magazin/Reuters/BBC/Living Church/Catholic News Agency

A címlapképen tűzharc füstje lengi be a szudáni fővárost, Kartúmot 2023. április 19-én. Forrás: MTI/EPA/STRINGER

'Fel a tetejéhez' gomb