Ungváry Zsolt: A világhíres farkas meséje
„Megrázta az országot a svájci farkas kilövése”, kiált ránk a cím a monitorról, és ha valaki véletlenül kimaradt volna ebből a megrázásból, az néhány mondatban röviden itt olvashatja a történetet.
Elindult Svájcból kelet felé egy farkas, útját a nyakörvére szerelt jeladója segítségével követhette nyomon megannyi ingerszegény érdeklődő. Még Budapest környékén is megfordult, mígnem valahol Hidasnémeti környékén egy (amatőr?) vadász kóbor kutyának nézte, és kilőtte. Azóta a közvélemény háborog, államtitkári szintről követelnek akár letöltendő börtönt a puskásnak. Az öngyűlölő kommandó szerint mi magyarok ismét az emberiség selejtje lettünk, elvettük a játékát sok problémaérzékeny empatikusnak.
Érdekes, azon senki sem lamentált, miért kellett ezt a farkast (gondolom, elkábítást követően) egy elektromos bizgentyűvel megjelölni, ahelyett, hogy békén hagytuk volna. De ha már beléptünk a sorsába, hát nem hagyjuk magára, sztárt csinálunk belőle, több ország hősét. Néhány éve egy gólyáért fájt a szívünk, az többezer kilométert röpdösött Afrikában, míg lelőtték; de legalább vélhetően nem magyarok voltak.
De ha a részvétet így lehet felkelteni, akkor inkább szereljünk jeladót egy nyolchetes magzatra. Az internetezők napról-napra figyelhetnék, hogy a szívében pitvarok és kamrák percenként 140-szer húzódnak össze; majd kialakul az emésztőrendszer, végbélnyílás, a pici már mozog; az agyában minden percben 250 000 idegsejt születik, válla, könyöke, ujjai vannak; aztán felismerhetővé válik a neme, vizeletet ürít… És ekkor hopp, a 12. héten egyszer csak „kilövik” a már megismert, megszeretett kedvencet? De tehetnénk jeladót kárpátaljai fiatalokra, nyomon követve, ahogy a ház körül dolgoznak, a gyerekkel játszanak, az asszonnyal szerelmeskednek, majd legközelebb már Bahmutból jön a jel, aztán elnémul…
Az állatvédők ügybuzgó törzse – amelyiknek az embervédőkénél éppen úgy nagyobb a lobbiereje, amiként a homoszexuálisoknak a heteróknál – újra beizzítja csatornáit, az önfajgyűlölők az ember fölé helyezik az állatot. Pedig mindennek az ember ad értelmet, csak mi vagyunk képesek felfogni, megérteni, leírni a világot. Pont a ma élő lényekkel foglalkozunk, mert az a szerencséje pandának, koalának, világjáró szürke farkasnak, hogy a teremtés sokmilliárdos történetében éppen ők lettek a kortársaink. Az idő beláthatatlan messzeségében hány milliónyi hüllő, kétéltű, fura szerzet halt ki úgy, hogy senki észre sem vette a létezését?
A vegán étrendet erőszakosan hirdetők figyelmen kívül hagyják, hogy a háziállatok meg sem születnének, ha nem akarnánk megenni őket. Tyúk, malac, kacsa mind-mind azzal teljesíti be sorsát és helyét a mindenségben, hogy táplálékul szolgál az embernek. Van-e egy sertésnek vagy pulykának nagyobb önmegvalósítás ennél, ahelyett, hogy 4-5-10 évesen, végelgyengülésben múljon ki, esetleg az elaggott baromfiak otthonában nézze a Liba tv-ben a „Mi kis farmunk” epizódjait? Esetleg egy farkas kapja el és marcangolja szét mindenféle érzéstelenítés nélkül.
Ugyanis az állatok is ölik egymást. Azzal mit kezdenek az állatvédők? Vagy csak a növényevőknek van létjogosultsága? Kik jelölhetik ki a természet kereteit és oszthatják fel a világot értékes, védendő és támadható lényekre? Ez a bizonyos farkas hetek óta eszik valamit. Nem füvet. Ha azokon a nyuszikon lett volna jeladó, amiket az ordas elfogyasztott, nem sírnának-e a tapsifülesek szerelmesei, nem fogadnák-e diadallal a nyúlmészáros elpusztítását? Hány nyuszi életét mentették meg most ezzel a kilövéssel?
„Az ember tönkreteszi a világot, természetet, az ember felesleges”, vallják sokan. Aki kártékonynak érzi magát, keressen egy jó erős gerendát; ne másokat uszítson erre, ne másokat beszéljen le a gyerekről, hanem járjon elő a jó példával, úgy hiteles.
Petíció indult a vadász lecsukására. De mi van, ha a kóbor farkas összeakad egy fegyvertelen futóval, kutyasétáltató családdal, focizó gyerekekkel, és valakiben kárt tesz? A kóbor kutyák vagy az erdélyi medvék támadásaiban elhunytak rokonai bizony petíciózhattak volna egy megelőző vadászért. De hát a tusnádi medve életteréért menő dolog Facebook-üzenőfalat nyitni, a székelyek életteréért viszont nem korrekt.
Csak véletlenszerűen kikerestem néhány tragikus kimenetelű kutyatámadást az elmúlt évekből: három kutya marcangolt életveszélyes állapotra egy 13 éves fiút Somogyban; idős nőt tépett szét kutya Újszászon; kétéves kislányt sebesített meg egy rottweiler Csókakőn; vagy például Bukarestben egy futó nőt marcangoltak halálra kóbor ebek.
Hol volt a felzúdulás? Én nem emlékszem. Aki most je suis farkas-ra állítja a profilképét, hullajtott-e könnyet a csókakői kislányért, kapott-e az újszászi néni némi részvétet? A fotelből izgulók, farkason, cápán, jegesmedvén borzongók a következő Való világig petíciózgatnak, mert akkor viszont már Mucuskára szavaznak a gaz Ramirezzel szemben, akit bár tépne szét egy farkas, ahelyett, hogy továbbjut.
A címlapkép forrása: Unsplash
