Az EU szerint elfogadhatatlan, amit Magyarország és Lengyelország csinál, de a példa egyre ragadósabb

Az Európai Unió tagállamainak egyoldalú kereskedelmi intézkedései elfogadhatatlanok – közölte vasárnap a blokk végrehajtó testülete, miután Lengyelország és Magyarország bejelentette, hogy helyi mezőgazdasági ágazatuk védelme érdekében betiltja az Ukrajnából származó gabona és egyéb élelmiszerek behozatalát.

Miután Oroszország Ukrajna megtamádása után blokkolt egyes fekete-tengeri kikötőket, az Európai Unióban megtermeltnél olcsóbb ukrán gabona nagy mennyiségben maradt a közép-európai államokban a szűk logisztikai kapacitások miatt, ami a helyi gazdáknak adott nehezebb feladatot, ugyanis az új helyzet felnyomta az árakat és megnehezítette az értékesítést. A kérdés politikai problémát okozott a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt számára a választások évében, ugyanis az ügy feldühítette a vidéken élőket, ahol a PiS támogatottsága hagyományosan magas, ezért ők is léptek, amire az Európai Bizottság reagált is. 

„Tudomásunk van arról, hogy Lengyelország és Magyarország bejelentette, hogy megtiltja az Ukrajnából származó gabona és más mezőgazdasági termékek behozatalát” – közölte az Európai Bizottság szóvivője.

„Ebben az összefüggésben fontos hangsúlyozni, hogy a kereskedelempolitika az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért az egyoldalú intézkedések nem elfogadhatóak. Ilyen kihívásokkal teli időkben alapvető fontosságú az EU-n belüli valamennyi döntés összehangolása” – tette hozzá. 

Piotr Muller lengyel kormányszóvivő a PAP állami hírügynökségnek elmondta, hogy a kormány folyamatos kapcsolatban áll az Európai Bizottsággal a kérdésben, ráadásul a tilalom egy biztonsági záradék miatt lehetséges.

A lengyel tilalom, amely szombat este lépett életbe, az említett termékek országon keresztüli tranzitjára is vonatkozik majd, azonban tárgyalásokat folytatnak Ukrajnával egy olyan rendszer kialakításáról, amely biztosítja, hogy az áruk  Lengyelországon keresztül haladjanak át, de ne kerüljenek be a helyi piacra.

Mykola Solszkij ukrán mezőgazdasági miniszter vasárnap tárgyalt magyar kollégájával, Nagy Istvánnal, és hangsúlyozta, hogy az egyoldalú döntések elfogadhatatlanok – közölte az ukrán mezőgazdasági minisztérium közleményében. Megjegyzeték, hogy a két fél megállapodott abban, hogy hamarosan újra asztalhoz ülnek.

Az ukrán tárcavezető szeretné elérni, hogy ismét megnyitnák a tranzitútvonalakat. Elmondta, hogy „az fontos és feltétlenül meg kell tenni, mielőtt más dolgokról tárgyalnánk. Ukrajna élelmiszer-exportjának mintegy tíz százaléka lépi át a lengyel határt”.   

Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy a kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában, Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kifejtette: a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. Hozzátette, az Európai Unióban már meg nem engedett termelési gyakorlatokkal, ennek következtében rendkívül alacsony termelési költséggel működő ukrán mezőgazdaság a teljes körű vámmentesség és szabad kereskedelmi lehetőségek birtokában az európai piacra a gabona és olajosmagvak mellett olyan nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet is kezdett exportálni, ami ellehetetlenítette a hazai és a közép-európai gazdálkodók értékesítési lehetőségeit.

Nagy István hangsúlyozta, a Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart, ez elegendő idő lehet érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.

Közben Bulgária mezőgazdasági minisztere, Javor Gecsev azt mondta, hogy az ország szintén fontolgatja az ukrán gabonaimport tilalmát, de a román szociáldemokraták is felvetettek korábban hasonló javaslatokat. 

Hétfőn a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI pozsonyi irodájával közölte, hogy Szlovákia ideiglenesen leállítja az Ukrajnából származó gabona és néhány más termék behozatalát. Samuel Vlcan, a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona és liszt feldolgozását és felhasználását az országban.

Forrás: Reuters/MTI

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre