Hollik István: A dollárbaloldalnál folyamatosan működő dollárhálózatról van szó

Nem egyszeri, hanem folyamatosan működő dollárhálózattól nagy ütemben gurulnak a dollárok a baloldalhoz – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott szombati nyilatkozatában.

Hollik István közölte: „kezdetben azt gondolhattuk, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása egyszeri dolog volt”. Mára azonban egyértelművé kezd válni, hogy folyamatosan működő dollárhálózatról van szó, ahol „a mai napig nagy ütemben gurulnak a dollárok a baloldalhoz és a dollármédiához egyaránt”.

A Nemzetbiztonsági Bizottságnak bemutatott, nyilvánosságra hozott jelentés, valamint a sajtóban megjelent információk mind abba az irányba mutatnak, hogy a dollárok több csatornán keresztül is gurulnak annak érdekében, hogy a magyar politikát befolyásolják

– tette hozzá. Azt mondta: a dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is megerősítette több nyilatkozatában, hogy a „dollárokból van még, az messze nem fogyott el”. Hollik István szerint

„nagyon úgy néz ki”, hogy több dollár gurult be a választások óta, mint azok előtt összesen. Pedig tudjuk, hogy az sem volt kevés, 4 milliárd forint

– jegyezte meg. Megfogalmazása szerint ugyanakkor egyre többet tudunk a guruló dollárok ügyében: ismerjük azokat, akiknek a zsebébe kerültek, és ismernek néhányat a finanszírozók közül is. A pénz nagyobb részéről még mindig nem tudjuk, hogy honnan érkezett – jelezte.

Miközben özönlik továbbra is a dollár a baloldalhoz, Gyurcsányék mélyen hallgatnak. Itt az ideje, hogy végre elárulják: kitől származik a temérdek pénz. Mondják meg végre, hogy a pénzcsap másik végén Soros György áll-e!

– mondta a politikus. Hollik István elmondása szerint azt is látják, hogy a dollárbaloldal önszántából nem fog lemondani a külföldről érkező milliárdokról. Éppen ezért nem fognak tétlenül várni, mert az még sincsen rendben, hogy milliárdokkal próbálják meg befolyásolni a magyar politikát. A Fidesz-KDNP minden szükséges szabályozási lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy egyszer és mindenkorra megállítsa a magyar politika durva külföldi befolyásolását – húzta alá.

(MTI)

A címlapképen Hollik István, a KDNP képviselője azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. április 11-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre