Csúcsra ért a József főhercegi palota újjáépítése + GALÉRIA

Bokrétafa került a József főhercegi palota tetejére – tájékoztatott a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos oldalán.

Egy év alatt immár harmadik alkalommal tartottak bokrétaünnepséget a megújuló Budavári Palotanegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program keretében az újjáépített Dísz téri Vöröskereszt-székház és a volt Honvéd Főparancsnokság után, elérte az építkezés a Szent György-téri József főhercegi palota szerkezetének legmagasabb pontját is. Az eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözölte a Habsburg-család tagjait.

A Szent György-téri József főhercegi palota. (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

Fodor Gergely kormánybiztos beszédében hangsúlyozta, hogy „a néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek és a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak.”

A Várkapitányság vezetője megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját, majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy „József főherceg palotája több más épülethez hasonlóan a második világháborúban megsérült, helyreállítható lett volna, de erre kísérlet sem történt. Előbb munkásszállóként használták, majd 55 évvel ezelőtt felgyújtották és elbontották.”


Hirdetés
A Szent György-téri József főhercegi palota. (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A kormánybiztos különleges alkalomnak nevezte a bokrétaünnepet. „Különleges, mert a körünkben köszönthetjük az épület egykori és jövőbeli lakóit: Habsburg-Lotharingiai Mihályt, József főherceg dédunokáját, akinek a keresztelőjét még az eredeti palotában tartották, és dr. Sulyok Tamás urat az Alkotmánybíróság elnökét, akinek a vezetésével a taláros testület hamarosan berendezkedhet az újjáépített palotában.” mondta Fodor Gergely.

A szokásoknak megfelelően a palota szerkezetének legmagasabb pontjára díszes bokrétafát helyeztek el, amelyre Fodor Gergely kormánybiztos, Oravecz László, a Magyar Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Habsburg-Lotharingiai Mihály királyi főherceg és dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke kötött fel egy-egy nemzeti színű szalagot.

József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki palota átépítésével készült el 1906-ban. Az épület az eredeti, historizáló stílusú palotával megegyező külsővel és a mai kor elvárásainak megfelelő belső terekkel születik újjá.

Forrás:a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos oldala

Újabb kincsek kerültek elő a Budai Várból

Nézze meg a budai Vár új ékkövét! – Videóval

A címlapkép forrása a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos Facebook oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb