Gulyás Gergely: Marad a rezsicsökkentés a lakosságnak

Van forrás arra, hogy az átlagfogyasztásig megmaradjon a lakosságnak a rezsicsökkentés – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A miniszter üdvözölte az Országgyűlés által múlt héten elfogadott, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos országgyűlési határozatot.

A tárcavezető kiemelte: a kormány szerdai ülésén az energetikai helyzetet áttekintve megállapította, hogy minden forrás rendelkezésre áll a lakossági rezsicsökkentés fenntartására. Így mindenki számolhat azzal, hogy az átlagfogyasztásig nem lesz változás. Ez nem csak az év végig lesz így, ha van rá lehetőség, továbbra is így marad – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a megnövekedett energiaárak komoly nehézséget jelentenek a gazdaságnak, a versenyképesség és az ipari teljesítmény szempontjából nagy veszteséget szenved el a gazdaság. Közölte:

a végső menedékes szolgáltatásba tartozó vállalkozások és önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ha december 31-ig nem kötöttek szerződést, akkor automatikusan az akkori árnak megfelelő kategóriába kerültek.

A kormány be fog avatkozni a szerződésekbe és lehetővé teszi, hogy a jelenlegi piaci áron új szerződések jöjjenek létre. Ez mintegy 14 ezer ügyfélnek: vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, egyházaknak segít, jelentős árcsökkenést hoz nekik – mondta a miniszter. Hozzátette: ez 19-20 milliárd forint veszteséget jelent az MVM-nek, ezt a veszteséget a szolgáltató viseli.

Gulyás Gergely elmondta azt is, a kormány üdvözli az Országgyűlés által múlt héten elfogadott, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos országgyűlési határozatot. Hozzátette: a legfontosabb, hogy minél előbb tűzszünet, tárgyalás és béke legyen, életeket csak így lehet megmenteni.

Hangsúlyozta, háború és béke ügyében Magyarország továbbra is egyértelműen a béke pártján áll, de a határozat parlamenti elfogadásakor kiderült, a magyar politikai életben ezzel nincs mindenki így.

Hozzátette: az egy évvel ezelőtti választási eredményt úgy értelmezik, hogy a magyar választópolgárok többsége is a béke mellett foglalt állást.

Elmondta, a határozat elítéli Ukrajna katonai megtámadását, hangsúlyozza a humanitárius akciók fontosságát, amelyekből Magyarország jelentős mértékben vette ki a részét az elmúlt egy évben.

Példamutatónak nevezte azt az összefogást, amely az állami és a civil szervezetek között létrejött annak érdekében, hogy mindenkit, aki Ukrajnából menekül, befogadjanak, lévén Magyarország az első biztonságos ország. Beszámolt arról is, hogy

a kormány felhatalmazta Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot az ország vízvezetékrendszerének felújítására, valamint amennyire lehetséges, az egységes árrendszerre a víziközművek területén.

Gulyás Gergely felidézte, a jelenlegi energiaárak miatt lehetővé tették az önkormányzatoknak a víziközművek átadást az államnak.

Elmondta, a kormány szerdai ülésén tárgyalt a víziközművek helyzetéről és megállapította, a vezetékrendszer felújítása „elengedhetetlenül szükséges”, mivel a hálózati vízveszteség országosan 22 százalék, vannak olyan térségek azonban, ahol a víz 60 százaléka is elfolyik azt megelőzően, hogy a fogyasztóhoz érne.

Kitért arra, hogy ez az egyetlen terület, ahol a rezsicsökkentés bevezetésekor az akkori árakat maximálták, ezért többszörös különbségek vannak az árakban az ország különböző pontjai között.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszámolt arról, hogy a január 23. és 29. között tartott árstop-razzián 334 eljárást indítottak a fogyasztóvédelem munkatársai. A jogsértést 179 ügyben már megállapították és a bírságokat is kiszabták, 83 esetben az eljárás megszűnt, mert végül nem találtak jogsértést, 72 eljárás pedig még nem fejeződött be. Üzletenként átlagosan két-három jogsértés történt, tehát a 179 ügyben 430 jogsértést állapítottak meg a hatóságok és összesen 333 millió 300 ezer forintos bírságot szabtak ki.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. április 6-án. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

A legjellemzőbb szabálysértés az volt, hogy a boltok polcairól hiányoztak az árstopos termékek, miközben a raktárakban volt belőlük. Hozzátette:

az ellenőrzések folytatónak, és legkésőbb a nyár elején elindul egy online árfigyelő rendszer is, amellyel az indokolatlanul megemelt árú termékeket keresik majd, illetve azt próbálják elősegíteni, hogy minél nagyobb legyen a kereskedelmi egységek között az árverseny.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, június 30-ig készülhet el az árfigyelő rendszer, amely alapján a fogyasztó tájékozódhat arról, mely termék melyik boltban kapható a legalacsonyabb áron. Azt is vizsgálni lehet ennek alapján, ha valahol kiugróan magas az árazás – magyarázta. Hozzátette: árverseny fog ennek révén kialakulni.

Gulyás Gergely kérdésre azt közölte: az élelmiszerár-stopokról a következő kormányülésen döntenek. A kormánynak egy célja van: az év végére egy számjegyűnek kell lennie az inflációnak, és ha ezt sikerül elérni, akkor lehet remélni, hogy jövőre visszatérhetnek a normális inflációs adathoz – magyarázta. Hozzátette: aggasztó az infláció mértéke.

Arra a kérdésre, hogy a piaci ár csökkenésével miért nem csökkentik a gáz és áram lakossági piaci árát, a miniszter azt felelte: miután azok árának mozgása hektikus, ha nem akarják kéthetente módosítani a szabályokat, az alapelveket kell leszögezniük. A kormány legfontosabb alapelve pedig az, hogy fenntartsa a rezsicsökkentést a jelenlegi szabályok mellett. Megjegyezte, az állam ezermilliárd forint fölötti összeget költ a rendszer fenntartására.

Azt is mondta, az áram lakossági piaci ára még mindig alacsonyabb, mint a piaci ár. A gázár ugyan valamivel magasabb, de az MVM nem napi szinten, hanem hónapokkal előre köt szerződést.   

Az egységes víz- és csatornadíjról megjegyezte, ha bevezetik, lesz, akinek áremelkedést, lesz, akinek árcsökkenést fog eredményezni, erről azonban még nem született döntés.

(Forrás: MTI)

A címlapképen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter látható a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. április 6-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre